
Miután Klaus Johannis államfő tegnap bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő minden kritikát elutasított, írja az Agerpres.
2017. november 03., 00:132017. november 03., 00:13
Miután Klaus Johannis államfő tegnap bírálta az igazságügyi törvények módosítására irányuló eljárást, Florin Iordache szociáldemokrata párti képviselő minden kritikát elutasított, írja az Agerpres.
Klaus Johannis szerint „feltrancsírozza” ezeket a jogszabályokat. „Az igazságügyi miniszternek sikerült bebizonyítania, hogy lehet még az eddiginél is homályosabban, zavarosabban és bizonytalanabbul ténykedni. Még soha nem volt ennyire elhibázott egy törvényhozási folyamat – van egy törvénycsomag, amelyet a miniszter vállalt fel, és amely csak negatív véleményezést kapott, de a miniszter nem hagyja magát, saját kezeiből adja ki a tervezeteket, anélkül, hogy törvénykezdeményezési joga lenne a parlamentben, a koalíció parlamenti képviselői pedig fogják ezeket a tervezeteket, és úgy mutatják be, mintha ők dolgozták volna ki otthon. Így most van egy parlamenti kezdeményezésünk. Így nem lehet törvényeket hozni” – jelentette ki Johannis.
Az elnök ugyanakkor azt mondta, a tervezetben találunk jó, időszerű és szükséges előírásokat is, éspedig azokat, amelyek összhangba hozzák a jogszabályokat az alkotmánybíróság döntéseivel vagy az EU normáival. „De a törvény kiigazításától (ami lényegében jó dolog lenne) egészen a feltrancsírozásáig (ahogyan az a jelek szerint most történik) hosszú az út, és nem kéne végigmennünk rajta” – mondta a Cotroceni-palotában nyilatkozó Johannis.
„Nem tudom, mit ért az államfő elhibázott törvényhozási folyamat alatt. A jelenlegi folyamat egy parlamenti eljárás. A három törvényt módosító tervezetet képviselők és szenátorok egy csoportja kezdeményezte, jelenleg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a Törvényhozási Tanács és a kormány véleményezésére vár, majd a parlament elé kerül. Első házként a képviselőház tárgyalja, majd döntő fórumként a szenátus. Ez egy szabályos eljárás. (...) A tervezetet mi kezdeményeztük, a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének egy csoportja” – fejtette ki az Agerpres érdeklődésére Florin Iordache, az igazságüggyel megbízott speciális parlamenti bizottság elnöke.
A PSD képviselője az államfőnek azt a kijelentését is cáfolta, miszerint „feltrancsírozták” az igazságügyi jogszabályokat. „Mi nem trancsírozunk, mi kijavítjuk. A javaslatainkkal az igazságszolgáltatás jobbítása a célunk. Mindannyian megállapítottuk, hogy egyes cikkelyek vagy alkotmányellenesek, vagy alkalmazhatatlanok. Az általunk tett javaslattal javítunk az igazságszolgáltatáson” – fejtette ki Iordache.
Szerinte a bírák és ügyészek felelősségvállalására vonatkozó jelenlegi törvény hiányos, a módosítás célja tisztázni ezen felelősség, valamint az erre vonatkozó büntetések kérdését. „Az általunk tett javaslatban leszögeztük, mit jelent a rosszhiszeműség, a súlyos hanyagság, tisztáztuk az elévülés fogalmát és azt is, hogyan kell az államnak fellépnie az ellen, aki hibát követett el” – mondta a képviselő. Az Igazságszolgáltatási Felügyeletről azt mondta, hogy az nem működik jól a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács alárendeltségében, ezért javasolták az Országos Feddhetetlenségi Tanács létrehozását.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!