
Most már semmi nem állhat a magyar tannyelvű iskolákba járó diákok útjába, hogy megtanuljanak románul. Tavaly óta ugyanis idegen nyelvként sajátíthatják el, idén pedig a minisztérium elfogadott két tankönyvet a IX. osztályosok számára, amelyek szerkezetükben az új elvárásoknak felelnek meg. Az ArtKlett által kiadott könyv szerkesztőcsapatát erősítette Cserei Gyöngyvér is, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum román szakos tanárnője.
2022. szeptember 09., 00:192022. szeptember 09., 00:19
A tankönyvön öt erdélyi, román szakos tanárnő dolgozott január óta: Forgó Éva Erika Marosvásárhelyről, Kaitar Roxanda és Pop Bogdana-Ioana Szatmár megyéből, valamint Cserei Gyöngyvér. A koordinátor szerepet pedig Elena Platon, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója vállalta. Mint Cserei tanárnő elmondta, a tankönyv öt fejezetet tartalmaz, ebből három kötelező, kettő fakultatív.
Az iskolák ingyen szerezhetik be az ArtKlett kiadótól az említett tankönyvet. Amint a tanárnő kiemelte, szerinte most már várható változás a székely diákok románnyelv-ismeretében. Eddig az lehetett a legnagyobb gond az oktatásban, hogy a román diákokhoz hasonlóan a magyaroknak is anyanyelvi szinten kellett tanulniuk a hivatalos nyelvet.
– Ez a tanterv, illetve a tankönyv a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Ha ezentúl sem tudják elsajátítani a nyelvet a diákok, akkor nem tudom, mi lehet a gond. Irodalmi szövegeket továbbra is beviszünk az oktatásba, azok azonban adaptálva lesznek a diákok szintjéhez. Az új tanterv szerint a IX-eseknek a B1-es szintet kell elérniük év végére – hangsúlyozta.
Cserei Gyöngyvér szerint Felső-Háromszéken a legnagyobb gond az, hogy a gyerekek nem használják a román nyelvet iskolán kívül.
– Egy Maros megyei tanár például biztosan másképp tud úgy dolgozni, hogy tudja, a fiatalok nem csak órán használják a nyelvet. Kézdin vannak olyanok, akik sportolnak, kiszállásokon pedig beszélnek románokkal, de aki a városból nem megy ki, az csak a tanárral kommunikál román nyelven. Én azt ajánlom, hallgassanak román zenét, rádiót, híreket, valamint olvassanak románul, a filmeket legalább román felirattal nézzék. Hihetetlen, mennyit fejlődnek ezáltal – tanácsolja.
A tankönyvnek egyébként digitális változata is van, ahol több mint száz pluszfeladat, prezentáció, érdekesség található. Továbbá a hanganyagok is ott válnak elérhetővé. Abban az esetben, ha nincs internet-hozzáférése a tanárnak, a szövegeket ő is felolvashatja a könyv hátsó részéből. A szerkesztők útmutatóként éves munkatervet is összeállítottak azok számára, akik a könyvből szeretnének tanítani. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!