Elfeledett életmű

Nemrég lányai és unokája jelenlétében nyílt meg az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) a tragikus hirtelenséggel elhunyt és méltatlanul elfeledett partiumi grafikus és festő, Makár Alajos (1927–1989) életművét bemutató kiállítás. A képzőművésznek göröngyös és buktatókkal sűrűn tűzdelt utat kellett bejárnia, amíg rátalált a benne feszülő érzelmek, gondolatok és indulatok számára megfelelő kifejezésmódra.

Az érdeklődők népes táborát a központ vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész köszöntötte. A rendkívüli eseményhez méltó hangulatot kristálytiszta csengésű hangon előadott népdalokkal megteremtő Szabó Fruzsina fellépése után Banner Zoltán költő, író, előadóművész, művészettörténész tartott tartalmas és széles látószögű előadást a művészről. A tárlat által felvonultatott gazdag látnivaló és annak létrehozója méltatásán kívül a nagyvilág olykor ellentmondásos és a szépségközpontú ábrázolástól elrugaszkodó művészeti irányzatainak termékeivel is összevetette Makár életművét.

Nagykárolyban született kőműves apa és háztartásbeli anya gyermekeként, és a 7 osztály elvégzése után, édesapja szakmáját folytatva, kőművesinas, majd -segéd lett. Rajzolni a kórházban kezdett, ahol egy háborúból hátramaradt és általa megtalált gránát felrobbanása miatt hosszas ápolásra szorult. Felépülvén a Szálva–Visó vasút építésénél dolgozott önkéntesként, majd beiratkozott a bukaresti képzőművészeti főiskolára. Nemsokára, saját kérésére, átkerült a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol Miklóssy Gábor professzor irányítása alatt sajátította el a festészet alapjait 1949 és 1955 között.

Miután az egyetemet elvégezte, kirakatrendezőként kereste meg a mindennapit Kolozsváron, azonban festményei rendszeresen szerepeltek a városi és megyei tárlatokon. A ’60-as évek kezdetén meghasonult önmagával, és addigi alkotásait megsemmisítvén irányvonalat váltott, és mindent elölről kezdett. Így tulajdonképpen festői pályája kezdete is erre az időszakra tehető, melynek termését 1967-ben mutatta be a kincses városban.

A Képzőművészek Szövetségének 1955-től gyakornoka, 1968-tól végleges tagja, 1980-tól haláláig pedig a kolozsvári fiók vezetőségi tagja volt. Hagyatéka több mint 300 olajfestményből, tempera- és pasztellképből, szénrajzból és ceruzavázlatból áll. Mintegy felét múzeumokban, művelődési intézményekben és magángyűjteményekben őrzik, a másik része a család tulajdonában van.
Munkásságáról szólva Banner Zoltán megállapította, „egyik utolsó képviselője volt annak a felfogásnak, amely minden ellenkező irányú történelmi és művészetszemléleti változás dacára az emberi sorsot, az emberi teljesség etikumát és esztétikumát tartotta a művészet fő témájának. Boldog festője volt a boldog emberi sorsnak, hiszen minden baj, nélkülözés, veszteség ellenére kizárólag az ember élheti át a világot abban az összetettségében, amelynek a többi élőlény csupán szenvedő alanya, s rárótt terheit ösztönösen és tehetetlenül követnie kell. De amit az ember lát, az gyönyörű, és ezért sorsában eleve benne rejlik a boldogság.”

A kiállítás november 9-ig látogatható.