Az egri Szépasszony-völgyben mutatta be Székelyföld gyöngyszemeiként kulturális és gasztronómiai értékeit Kovászna és Hargita megye a hétvégén.
2019. szeptember 17., 00:032019. szeptember 17., 00:03
A szorosabb magyar–magyar kapcsolat megteremtése és működtetése céljából megálmodott népművészeti forgatag az egri Szüret részeként immár nyolcadik alkalommal fogadta a látogatókat. A Heves Megyei Önkormányzat tizenhét éve ápol testvérmegyei kapcsolatot Kovászna megyével.
Kovászna megye képviseletében Fazakas András Levente megyei tanácsos mutatta be a háromszéki stand kínálatát. Mint mondta, Háromszéken Benedek Elek-emlékévet ünnepelnek a kiváló erdővidéki író és mesemondó, lapszerkesztő születésének 160. évfordulójára emlékezve. „Azt szeretnénk, hogy mindazok az értékek, amelyek Benedek Elek életművében megtestesülnek – mint a tehetségek korai felismerésének jelentősége, a kultúra iránti elkötelezettség, a tenni akarás, az összefogás és a hűség – kerüljenek előtérbe” – fogalmazott.
Ennek jegyében Elek apó életművébe nyerhettek bepillantást az érdeklődők a mesekönyveken, kiadványokon és életmű-kiállításon keresztül, valamint a gyermekeket tematikus kézműves foglalkozás is várta a kisbaconi Bodvaj Egyesület jóvoltából. A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház két alkalommal játszotta a Buták versenye című, Benedek Elek meséi alapján készült előadását. A háromszéki sátor programját a Kovászna Megyei Művelődési Központ biztosította.
(KMT-sajtóiroda)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!