Alapfokon döntött a Kovászna Megyei Törvényszék: a Fortyogó eladása nem történhet egy bizonyos összeg alatt, és amennyiben az eladási tárgyalások nem vezetnek megegyezéshez, akkor a kézdivásárhelyi tanács akár liciten is értékesítheti az ingatlant.
2019. október 22., 00:152019. október 22., 00:15
A Fortyogó kapcsán több per is zajlik: van, amelyiket a kézdivásárhelyi önkormányzat indította a volt bérlő cége ellen, másokat pedig az Incitato Fortyogó Kft. kezdeményezte. A 2019/119/300-as számot viselő perben – amely az eladási ár nagyságára vonatkozik – nemrég született ítélet, a pármondatos, a laikus számára értelmezhetetlen döntést pénteken tették közzé a törvényszék honlapján, ezért Bokor Tibor polgármesterhez fordultunk információkért.
Az elöljárótól megtudtuk, az Incitato Fortyogó Kft. tulajdonosai azt szerették volna, ha 245.755 euróért vásárolhatják meg az ingatlant, amely négyhektáros területével – a szabadpiaci árakat tekintve – legalább 1,2 millió eurót ér, ugyanis azon a városrészen 30 eurót is elkérnek egy négyzetméter beépíthető területért. A romos épületeket egyébként 161.256, míg a területet 84.499 euróra értékelte fel a kft. által felkért szakértő, így egy négyzetméternyi terület gyakorlatilag kevéssel több, mint 2 euróra van becsülve.
Ezzel szemben a Fortyogófürdő eladását felügyelő bizottság azt szeretné, ha legalább 518.200 eurót kapnának a kezelőbázisért és a területért, szerintük legalább ennyit ér egy másik felértékelés szerint. A törvényszék most úgy döntött, hogy a kiindulási árnak legalább 245.755 eurónak kell lennie, ez alatt nem szabad értékesíteni az ingatlant. Ugyanakkor a bíró úgy határozott, a két félnek tárgyalóasztalhoz kell ülnie, hogy megbeszéljék a vételárat, de azt leszögezte: a tulajdonost nem lehet arra kényszeríteni, hogy a vevő által diktált áron adja el a fürdőhelyet.
Bokor Tibor kifejtette: a végzés értelmében, amennyiben az adásvételi tárgyalás nem vezet sikerhez, akkor a városnak jogában áll nyilvános árverésen értékesíteni az ingatlant, így az vásárolhatja meg, aki a legtöbbet kínálja érte. A polgármester is hangsúlyozta, az ítélet azt is leszögezi, hogy a törvényszéknek nem áll módjában a vevőt arra kényszeríteni, hogy egy bizonyos áron vásárolja meg a Fortyogót, mint ahogy arra sem kényszerítheti az eladót, hogy ár alatt értékesítse azt, főleg, ha jobb árat kaphat érte. Ellenkező esetben az állam (ebben az esetben a város – szerk.) érdekei sérülnének.
A szóban forgó cég egyébként a 2002-ben megjelent 550-es törvény értelmében szeretné megvásárolni az ingatlant, amely előírja, hogy a korábbi bérlőnek elővásárlási joga van az egységre, amennyiben ezt a szándékát jelzi. A mostani per alapfokon zajlott, így a döntés megfellebbezhető. A város érdekeit Kovács Eckstein Péter ügyvéd képviseli.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!