El a kezekkel Wass Alberttől!

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Székely Hírmondó

2019. október 21., 00:022019. október 21., 00:02

Karácsony Gergely, Budapest alig pár napja megválasztott főpolgármestere sem többet, sem kevesebbet nem adott magából, mint amennyit ér, amikor is fontosnak tartotta ország-világ elé tárni irodalmi és történelmi műveletlenségét azzal, hogy nácinak nevezte Wass Albertet. (…) Nyilatkozatával egy platformra helyezkedett a román kommunista hatóságokkal, valamint a Wass Albertet több alkalommal is meggyilkolni szándékozó Securitatéval. Ezek után az sem lepne meg bennünket, ha a főváros zászlaját ismét megváltoztatná piros–sárga–kékre.

A román propaganda hazugságait visszhangozó főpolgármester szemmel láthatóan nincs tisztában azzal, hogy Wass Albert két alkalommal, 1934-ben és 1940-ben is megkapta irodalmi munkásságáért a Baumgartner-díjat. A magyar zsidó családból származó díjalapító szándéka szerint „oly komoly törekvésű, akár a szépirodalmat, akár a tudományt művelő magyar írók részesüljenek díjba jutalom vagy segély formájában, akik minden vallási, faji és társadalmi előítélettől mentesek és csakis eszményi célokat szolgálnak, és így személyes előnyök kedvéért megalkuvást nem ismervén, anyagiakban szükséget szenvednek”. Mint ahogyan az is napnál világosabb, hogy a kolozsvári Ellenzék című lap irodalmi szerkesztőjeként 1944-ben a Gestapo zaklatása elől a hegyekbe menekülő, majd pedig a magyar hadsereg kötelékébe alhadnagyi rangban beálló Wass Albert nem lehetett náci.

Úgy látszik, ezek a köztudomású tények valahogy elkerülték Karácsony Gergely figyelmét, mint ahogyan az is, hogy az Egyesült Államok kormánya megtagadta a Wass Albert kiadatását követelő román hatóságok kérését, mert tüzetes vizsgálat után sem találták megalapozottnak a háborús bűnösségére vonatkozó vádakat. Ugyanígy jártak el az amerikai hatóságok a Wiesenthal Alapítvány feljelentése nyomán. (…)

Az EMNP országos elnöksége

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust