Egyszerűsödik a baleseti ügyintézés

Szeptembertől módosulnak a gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai, egyszerűsödik a baleseti ügyintézés. A változás abban áll, hogy nem lesz kötelező a közúti balesetekkor a bejelentő formanyomtatvány, elektronikusan is intézhető a közös megegyezés szerinti kárfelmérés.

Kovács Zsolt

2022. augusztus 17., 00:142022. augusztus 17., 00:14

A 2017/20-as törvényt módosító jogszabály már megjelent a Hivatalos Közlönyben, és szeptember 10-én lép hatályba.

A papíralapú baleseti bejelentő kitöltése nem lesz kötelező, a Romániai Gépjármű-biztosítók Irodája (BAAR), valamint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA) eladó társaságok egy alkalmazást bocsátanak az ügyfelek rendelkezésére, amin keresztül megtehetik a kárbejelentést. Elemzők szerint egy év alatt eddig mintegy félmillió sofőr töltötte ki az űrlapot, amire még a baleset vázlatát is le kellett rajzolniuk. Az alkalmazás a GPS helymeghatározó rendszer segítségével rögzíti majd a történés dinamikáját.

Ugyanakkor az európai bizottság (EB) által kötelezett módosítás is életbe lép, a biztosítók teljesen szabad kezet kapnak az árpolitikában, nem kell minden módosításról előre tájékoztatniuk a Pénzügyi Felügyeletet (ASF), és megindokolniuk a díjszabás változtatását. Bevezetik a költségek alapján számolt nettó díjszabást, ami azt eredményezheti, hogy olcsóbb lehet az online vásárolt kötelező biztosítás, mert nem terheli az értékesítési csatornák által generált költség.

Szintén életbe lép, hogy a kárvallott gépkocsivezető addig használhatja a balesetben vétkes sofőr biztosítója által fedezett csereautót, amíg az ő autóját megjavítják, jelenleg ugyanis csak az átlagos javítási időtartamra jár csereautó.

Birtalan József, a Pénzügyi Felügyelet igazgatótanácsának tagja elmondta, ma már az élet minden területén alkalmazható az online ügyintézés, ez alól a kárfelmérés sem lehet kivétel. Hozzátette, ma már mindenkinek van okostelefonja, a gépkocsivezetők számára hozzáférhető az elektronikus ügyintézés, ráadásul ez a megoldás a biztosítótársaság adminisztratív költségeit is csökkenti. Birtalan kifejtette, a díjszabást nem szabályozták, hiszen a jelenlegi körülmények között, ha bevezették volna az árplafont, az összeroppantaná a biztosítótársaságokat. „Amikor felmerült, hogy valamilyen szinten kötelezővé teszik a referenciaárakat, sok biztosító önként alkalmazta azt. Minden biztosítótársaság a saját árpolitikáját alkalmazza, ezzel szűrik az ügyfeleket is, attól függően, természetes vagy jogi személyeknek, személygépkocsira vagy kamionra ajánlanak kedvezőbb árú kötelező felelősségbiztosítást” – részletezte Birtalan József.

A problémás ügyfeleknek ugyanakkor magasabb árat szabnak, ilyen esetekben BAAR a referenciaárat megszorozza az úgynevezett N faktorral, vagyis a kockázati tényezővel, és ezeket szétosztja a biztosítótársaságok között. Eddig a piaci részesedés alapján kapták meg a biztosítók a kockázatos ügyfeleket, most ezen változtatnak, és egyenlően osztják szét. Ennek az lehet a hozadéka, hogy a kisebb biztosítók, amelyek nem akartak RCA-t forgalmazni, mégis megteszik, hogy kiegyensúlyozzák a kapott problémás ügyfeleket, és káresemény nélküli vásárlókat is toborozzanak. Minden biztosítónak vállalnia kell a sötétebb oldalból is, megoszlik a teher – fogalmazott Birtalan. Rámutatott a piac hétről hétre alakul, érkeznek a külföldi biztosítók is melyek jó munkát végeznek, ez még a RCA-piacán nem látványos, de a beruházásokhoz kapcsolódó garanciák esetében tetten érhető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés