Az elmúlt napok magyarellenes nyilatkozatait, gyűlölettel telített szónoklatait, valamint soviniszta, fasiszta kirohanásait lehetetlen egyenként elemezni és megválaszolni. Elég azonban közülük kettőt, a volt és jelenlegi államfőét kiragadni annak érzékeltetésére, miként viszonyul a román politikum az erdélyi magyarsághoz, de az ilyenkor elengedhetetlen tanulságok is levonhatók belőlük.
2017. június 22., 00:102017. június 22., 00:10
Az elmúlt napok magyarellenes nyilatkozatait, gyűlölettel telített szónoklatait, valamint soviniszta, fasiszta kirohanásait lehetetlen egyenként elemezni és megválaszolni. Elég azonban közülük kettőt, a volt és jelenlegi államfőét kiragadni annak érzékeltetésére, miként viszonyul a román politikum az erdélyi magyarsághoz, de az ilyenkor elengedhetetlen tanulságok is levonhatók belőlük.
Băsescu exelnök keddi Facebook-bejegyzésében például többek között azt állította, hogy 1848-ban a magyar grófok hadseregei Erdélyben tízezer számra gyilkolták a románokat, falvakat törültek el a föld felszínéről, és románok százezreit kényszerítették szülőföldjük elhagyására. Felháborító és mélyen elítélendő ez a nyilatkozat, ugyanis durván meghamisítja a magyar múltat, és gyűlöletet szít két egymás mellett élő nép között. Ráadásul ezt olyan történelmi pillanatban teszi, mikor az összefogás nyújtja az egyetlen esélyt a túlélésre és megmaradásra. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy politikai ellenfelei lehengerlése érdekében nem csak az erdélyi magyarság torkának ugrott neki, hanem képes volt felrúgni saját nemzete és országa érdekeit is.
I(J)ohannis jelenlegi elnök sem marad el azonban mögötte magyarellenességben és az ország érdekeinek felrúgásában, ha saját hatalma megtartása, netalán kiszélesítése a tét. Ezt ékesen bizonyítja a kedden Berlinben elhangzott üzenete is, melyben arra figyelmezteti a jelenleg kormányzó szociáldemokrata párt vezetőit, hogy vannak dolgok, melyek nem lehetnek politikai alku tárgyai. Szerinte pedig az erdélyi magyarság Romániában nemkívánatos autonómiaigénye is ezek közé tartozik.
Ez világos beszéd, mint ahogy a Băsescu vagy a többi ellenünk csaholó román politikus szándéka is. Látszatengedményekkel a szekértolóikká tenni minket, ha pedig ez mégsem lehetséges, egységesen és összehangoltan a torkunknak esni, hiszen a fő cél a tőlünk való végleges megszabadulás. Éppen ezért reméljük, hogy az eltelt néhány nap történései saját vezetőink előtt is világossá tették, hogy fordulatra van szükség az erdélyi magyar politikában. Az elnyomó hatalom részeseként ugyanis nem lehet az elnyomottakat képviselni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!