Egymillióval több gazdag ember él Kínában, mint Amerikában

A valóságban még többen lehetnek. A Credit Suisse a világ legvagyonosabb 10 százalékáról készített mérleget. Ebben megállapítják: Kína immár felzárkózó országból kiépült piacgazdasággá vált, ez eredményezte a váltást az első helyen.

Székely Hírmondó

2019. október 23., 09:202019. október 23., 09:20

Gazdaságtörténeti fordulatról számolt be a Crédit Suisse, amely a globális gazdaság legvagyonosabb polgárait vizsgálta meg. Most először szorult az Egyesült Államok a második helyre Kína mögött: 100 millió kínaival szemben csak 99 millió amerikai ütötte meg a svájci bank mércéjét. 

A kínaiak hosszú menetelése a gazdagság felé 1978-ban kezdődött meg, amikor Teng Hsziao-ping bejelentette a reformok megkezdését. Bár a világ két legnagyobb hatalma között kereskedelmi háború dúl jelenleg, de ez nem látszik az egyéni gazdagodás statisztikáin - hangsúlyozta a svájci bank kutatásvezetője.

A Crédit Suisse-nél 109 ezer dollár az álomhatár, ekkora vagyonnal kell rendelkeznie annak, aki be akar kerülni a gazdagok közé. Ez a világ lakosságának a 10 százaléka. A dollármilliomosok között továbbra is az Egyesült Államok vezet, a 40 százalékuk az Egyesült Államokban él. Tavaly a számuk 675 ezerrel növekedett, és elérte a 18,6 milliót.

Ezen a téren a kínaiak még nagyon le vannak maradva hiszen náluk az 1,4 milliárdos népességből “mindössze” 4,4 millió számít dollár milliomosnak. Ezek persze a hivatalos adatok: a valóságban sokkal több a szupergazdag Kínában, de a korrupcióellenes kampány miatt rejtegetik a vagyonukat. Így leginkább akkor hallunk erről, amikor valaki lebukuk. A legfelső vezetés egy nyugdíjas tagját például amiatt csukták le, mert több mint 92 milliárd jüant (542 millilárd forint) találtak nála.

Ami a világ többi részét illeti, a briteknél például csökkent a dollármilliomosok száma – 27 ezerrel vannak kevesebben, mint tavaly, a számuk 2,46 millió. A csökkenés elsősorban a Brexitnek tudható be. Nagy-Britannia leggazdagabb embere, Sir James Ratcliff például Monacóba költözött, mert így akarja kivédeni azt a hatást, melyet a Brexit jelenthet a szigetország gazdaságára – és a saját vagyonára. Mindezzel együtt Nagy-Britannia megtartotta negyedik helyét a szupergazdagok között míg a bronzérmes változatlanul Japán.

Az egész világon 1,1 millió ember csatlakozott a dollármilliomosok exkluzív klubjához. Számuk 46,8 millió, ők együtt birtokolják a gazdagság 44 százalékát. Ez valamivel több mint 158 ezer milliárd dollárt jelent.

A gazdagok egyre gazdagabbak lesznek

Legalábbis erre számít a Crédit Suisse. A tavalyi évhez képest 2,6%-kal gyarapodott a vagyonuk, és ez a növekedés fel is gyorsulhat. Sokan tartanak ugyan egy globális pénzügyi válságtól ebben az időszakban, de a svájci bank szerint ez a gazdagokat kevésbé érinti: az ő vagyonuk tovább növekszik.

A nagy pénzügyi válság óriási változásokat hozott, mert Kína vált a globális gazdaság meghatározó elemévé a gazdagság növelése terén - hangsúlyozza a Credit Suisse jelentése, amely megállapítja: az amerikaiaknak sem kell panaszkodniuk, hiszen 11 éve folyamatos a gyarapodás - legalábbis a gazdagok szintjén. De nem minden nemzedék járt jól: míg a baby boom generáció folyamatosan tudta növelni a vagyonát, addig azok, akik 1980 és 1999 között születtek, arra számíthatnak, hogy kevésbé lesznek gazdagok, mint a szüleik - állapítja meg a Credit Suisse éves jelentése.

(hvg)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust