
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.
2021. március 02., 10:512021. március 02., 10:51
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter friss adatokkal illusztrált hétfői sajtóértekezletén kijelentette, hogy az oltások hatékonysága most már egyértelműen látszik a meredeken csökkenő nagy-britanniai megbetegedési és halálozási adatokban.
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) által hétfő este ismertetett vizsgálati eredmény szerint a 80 év feletti korosztályban az Oxford/AstraZeneca- és Pfizer/BioNTech-vakcina első dózisa a beadás utáni harmadik-negyedik héten egyaránt 80 százalék feletti hatékonysággal előzi meg az olyan súlyosságú megbetegedést, amely miatt a pácienst kórházba kell szállítani.
A PHE vizsgálata kimutatta azt is, hogy Pfizer/BioNTech-vakcina - amelynek alkalmazását Nagy-Britanniában egy hónappal korábban kezdték el, mint az Oxford/AstraZeneca-oltásét - a 80 év feletti korosztályban 83 százalékkal csökkenti a Covid-19 betegség okozta halálozások számát az első adag beadása után.
Matt Hancock a PHE vizsgálati eredményeinek ismertetésével egy időben tartott hétfő esti Downing Street-i sajtótájékoztatóján elmondta: a további, még részletes közzétételre váró adatok azt mutatják, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag az első dózis beadása után 35 nappal kissé még hatékonyabb is a Covid-19 megbetegedés kialakulásának megakadályozásában, mint a Pfizer és a BioNTech oltóanyaga.
Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindkét vakcina igen erőteljes védelmet nyújt, és ez magyarázhatja azt a megfigyelést is, hogy az elmúlt két hétben az egyszámjegyű tartományba süllyedt az országszerte újonnan intenzív osztályokra beszállított 80 évnél idősebb Covid-19-betegek száma.
Hancock az oltások hatékonyságának illusztrálására kiemelte azt is, hogy a grafikonok alapján most már gyorsabban csökken a koronavírus ellen beoltott idős emberek körében a halálozások száma, mint az oltásban még nem részesült fiatalabb lakossági csoportok körében.
A hétfő este ismertetett legfrissebb adatok szerint ugyanakkor összességében is folyamatosan és meredeken csökken az új fertőződések és a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában.
A brit egészségügyi minisztérium közölte: a hétfőn zárult egy hétben 55 859 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 22 449-cel, 28,7 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.
A csökkenés ütemét mutatja, hogy az év elején voltak időszakok, amikor naponta szűrtek ki 60 ezernél több - esetenként csaknem 70 ezer - új koronavírus-fertőzést.
A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a hétfőn zárult egy hétben 2196 páciens haláláról érkezett jelentés.
Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 1166-tal, 34,7 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.
Hétfőn 104 halálesetről számoltak be a brit egészségügyi hatóságok; ez hosszú hónapok óta a legalacsonyabb napi halálozási szám.
Az egészségügyi minisztérium hétfő esti beszámolója szerint eddig 20 275 451-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 815 816 embernek adták be.
Az első és a második beadott dózisok száma ennek alapján meghaladta a 21 milliót Nagy-Britanniában.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!