Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. március 12., 00:142021. március 12., 00:14
Szaladt hozzám az egyik román kolléga egy rövid hírrel, hogy ilyen dolgok történnek Erdélyben, nem nevezték ki a liberális Alin Tişét Kolozs megyében, pedig ez a szabadelvűek területe, kerülete, ők érték el a legtöbb szavazatot. Ezért a kormánybiztos is liberális kellene legyen!
A Bánffyhunyadon született politikus, Alin Tişe már volt egyszer prefektus, aztán úgy vélte, hogy megyei önkormányzat elnökeként többet tudna tenni, de amikor rájött arra, hogy nem, visszakívánkozott korábbi székébe. A Nemzeti Liberális Párt azonban nem nyert a választásokon, egyedül nem hozhatott volna létre kormányt, kénytelenek voltak az RMDSZ-t is bevenni a hatalomba. Persze, a magyarok szövetsége támogathatta volna a kormányt a hatalmon kívülről is, de úgy vélték, többet tehetnek körön belülről. Így egyezkedni kezdtek, minisztereket és államtitkárokat neveztek ki, tanácselnököket és alelnököket, kormánybiztosokat javasoltak, és állami intézményekhez irányították embereiket.
De itt a Tişe-ügy. Amíg a megyei önkormányzat elnöke csak a liberális párton belüli harcnak nevezte az egészet, és csak sejtette, hogy lényegében a magyarok úgymond térnyeréséről van szó, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere ki is mondta, ettől félnek. A magyar prefektus kinevezésével a román nacionalizmus feléled, ezért fognak nagyobb figyelmet szentelni a román érdekeknek és szimbólumoknak – állította a kolozsvári ügyek intézője. Nem azt mondta, hogy a törvények és az alkotmány betartásának, a kormány – igaz, nem létező, de ha nem is leírt, de valamiképpen elgondolt – programja életbe ültetésének.
Ha ezt komolyan gondolják, akkor az egy dologra utal. Ma azt láthatjuk, hogy nemzeti túlbuzgástól telített románok magukat tartják első osztályú állampolgárnak, s a magyarokat csak sokadrendűnek, akik szerintük nem az itt élők érdekeinek megfelelően cselekednek. A szamosújvári Tasnádi Szilárd István, bár ugyanolyan jogász, mint Tişe, az első percektől kezdve nehéz helyzetből indul. Hogy sokuknak nem egy demokratikus és gazdaságilag erős ország megteremtése a céljuk, hanem a magyarság megleckéztetése, azt a megyetanácselnök fenyegetése is mutatja, miszerint leváltja alelnökét, Vákár Istvánt. Visszapuszil. Mert ők nem egyenlők a magyarokkal. Ők egyenlőbbek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!