Az Európai Bizottság új átláthatósági szabályokkal kötelezné a cégeket arra, hogy egyenlő fizetést adjanak a férfiaknak és a nőknek.
2021. március 08., 06:102021. március 08., 06:10
Brüsszel szerint egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Ezért hoztak új javaslatot a fizetések átláthatóságáról, amely a 250 főnél többet alkalmazó vállalatokra vonatkozna. A fizetési adatokat kötelező lenne közzétenniük. Így kiderülne az adott beosztáshoz rendelt bértábla. Azokat a cégeket, amelyek elzárkóznak ettől, büntetés fenyegeti majd.
"Ha nagyobb átláthatóság jön, akkor lesz szellemi béke is. Ez igaz a munkaadóra, a dolgozókra, hiszen így lehetünk higgadtak a munkahelyünkön. És ez jobb munkaerőt eredményez majd" - mondta az unió esélyegyenlőségi biztosa, Helena Dalli.
A munkaadók európai szövetsége azonban tiltakozik.
"Új gondoljuk, hogy a mostani javaslat nem arányos és nem indokolt, aggódunk miatta. Vagyis több rétegű feltételrendszer jön létre, amit be kell tartani a cégeknek. Ez sok terhet ró majd rájuk" - munka a Business Europe nevű szervezet egyik vezetője, Rebekah Smith.
A statisztikák szerint 2018-ban az unióban a nők átlagosan 14 százalékkal kerestek kevesebbet a férfiaknál. A legkisebb különbség Luxemburgban van, a legnagyobb pedig Észtországban. Magyarországon 12 százalékos volt az eltérés. A szakszervezetek üdvözölték a javaslatot, bár szerintük további lépésekre van szükség.
(euronews)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!