Egyelőre nincs veszélyben a megye vízkészlete

Kovászna megye prefektusa, dr. Ráduly István e havi sajtótájékoztatójának vendégeként Ioan Ilas, a megyei vízügyi igazgatóság (SGA) vezetője számolt be az általa vezetett intézmény múlt évi tevékenységéről. Érdeklődésünkre kitért a hódok okozta károkra és a jelenlegi viszonylagos szárazság következményeire is.

Bodor Tünde

2023. március 28., 16:592023. március 28., 16:59

 

A Kovászna megyei vízügyi hivatal (SGA) az Olt vízgyűjtő medencéjének területéért felel az árvízvédelem terén, ami nem esik egybe a megyehatárral, Háromszék területének mintegy 80%-át teszi ki (a maradék 20% a Buzău megyei vízügyhöz tartozik). Nemcsak a megelőzés a feladatuk, hanem súlyos fenyegetettség esetén a sürgős közbelépés is, de tavaly említésre méltó nagy veszélyhelyzet nem alakult ki a megyében.

A 2022-es évi tevékenységi jelentéséből kiderül, a hivatal a folyóparti gátak kaszálását vagy növényekkel való beültetését végezte el összesen 127 hektáron, illetve kiegészítette a gátakat, ahol arra szükség mutatkozott: a Feketeügy mellett, az Olt folyó egy részén, illetve Kovászna patakán, és parterősítési munkálatokat is végzett ugyanezen folyók, patakok mentén, valamint más vízfolyásoknál.

A tavalyi év befektetései közül Ioan Ilas kiemelte a Dobolló-patak 9 millió lejes költséggel történő mederszabályozását és parterősítését egy 2 km-es szakaszon, továbbá ugyanezen műveletek elvégzését a Barót-patak 12 km-es szakaszán. Elkészültek a megvalósíthatósági tanulmányok az Árkos-patak Sepsiszentgyörgy fölötti szakaszának szabályozására, valamint a Debren-patakon végzendő munkálatokra vonatkozóan, mint ahogy Bereckben is hasonló közbeavatkozásra készülnek.

A Debren-patakit kiemelten fontosnak minősítette az igazgató: Sepsiszentgyörgy fölött egy időszakos, csak nagy csapadékmennyiség esetén működő víztározót létesítenének, vagyis kisebb gátat építenének 28 millió lejre becsült költséggel. Ugyanakkor további árvízvédelmi munkálatok tekintetében is elkezdték a szükséges dokumentáció összeállítását: a Barót patakát Kisbaconig, a Kormost Bardoc belterületén, a Kovászna-patakot Kovászna városában szabályoznák.

[caption id="attachment_211070" align="aligncenter" width="800"]
Galéria
Dr. Ráduly István prefektus és Ioan Ilas vízügyi igazgató[/caption]

Több tározóra lenne szükség

Annak ellenére, hogy a tél csapadékban szegénynek mutatkozott, és a folyók vízhozama átlag alatti, Háromszéken egyelőre a vízkészletek nem adnak okot az aggodalomra – mondta érdeklődésünkre a vízügy igazgatója. Igaz, hogy több forrás, kisebb patak is kiszáradt, utóbbiak közül több a föld alá tűnik el, de a talajban levő vízerek még elegendő hozammal bírnak.

Ioan Ilas szerint a megyében több víztározóra lenne szükség: jelenleg egyedül a Maksa község területén levő, kb. 2 millió köbméter víztartalommal rendelkező Besenyő-tó tölti be ezt a szerepet, de szárazság esetén csak a talaj vízkészletére lehet számítani. Saját számításai alapján a megyében a jelenleginél négy-öttel több nagy mélységű fúrt kútra lenne szükség ahhoz, hogy a teljes lakosságot ellássák jó minőségű ivóvízzel. Jelenleg ilyen kutak nagyobb számban Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely közelében, az Olt és a Kászon pataka mentén vannak, de az egész megyét egyenletes eloszlásban kellene lefödniük, és dolgoznak is ennek megoldásán – nyilatkozott az igazgató.

A talajban levő vízkészlet megóvása érdekében szárazság esetén ebből nem engedélyezik a locsolást a gazdáknak sem, mert a lakosság ivóvízellátása elsőbbséget élvez. Egyébként a folyóvizekből is csak egy bizonyos minimális hozam biztosítása mellett lehet öntözni – hangsúlyozta.

Közbeléphetnek a hódok ellen

Nem jelentenek különösebb veszélyt a hódok sem, melyek a megye majd minden vízfolyásán jelen vannak, de különösen a Feketeügyön kínálkozik számukra optimális élőhely. Számukat az SGA mintegy 600-ra becsüli. Ennek ellenére „kialkudtak” az országos hivatalnál egy rendeletet, mondta Ilas, mely szerint sürgősségi esetekben, amikor a hódok gátjai által eltorlaszolt patakok helységeket vagy ipari létesítményeket veszélyeztetnek, a környezetvédelmi hivatal értesítése mellett azonnal közbeléphetnek, és nem kell az illetékes szakminisztérium jóváhagyására várniuk, amely több napba, akár hetekbe is beletelhet.

Kovászna megyében eddig nem okoztak nagy kárt a hódok, mindamellett, hogy előfordul, miattuk önt el a patakok mentén (termő)területeket a víz. Esetenként átereszeket, hidakat tömítenek el az árhullámok által elsodort gátak, de egyetlen esetben okoztak az egyébként védett rágcsálók érdemleges kárt: Nagyborosnyón egy hódok által kidöntött viszonylag nagy fa lakóházra dőlt rá.

Címlapfotó: Hódgát (Veres Nándor)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust