Egy vitéz katona emléke

Az emléktábla-avatón elhangzott többek között az is, hogy Nagybaczoni Nagy Béla – más vitéz katonákhoz, katonatisztekhez hasonlóan – a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián részesült felsőfokú katonai oktatásban, amit 1900 augusztusában fejezett be dicséretesen jó eredménnyel, aztán részt vett az első világháborúban, minekutána, hősies helytállásának köszönhetően, 1918 novemberében őrnaggyá, 1926-ban ezredessé, 1936-ban pedig tábornokká léptették elő.

Felfele ívelő életpályája Szálasiék hatalomra kerülésével megtorpant, támadások kereszttüzébe került, lévén, hogy harmadik felesége zsidó származású volt, így 1944-ben őt is letartóztatták, aztán a háború befejezése után Németországba, amerikai fogságba került, de az amerikaiak elengedték, és végül hazatérhetett. Ekkor léptették elő altábornaggyá, de aztán a kommunista előretörés, a munkásosztály „vasökle” nem kímélte: nyugdíjától megfosztották, feleségével együtt kitelepítették a Bihar megyei Zsákára, melyet elhagyva végül öccsének piliscsabai otthonában lelt menedékre. Itt halt meg 1962. november 5-én, 80 esztendős korában. A Farkasréti temetőben piheni örök álmát.

Az emléktábla-avató a Történelmi Vitézi Lovagrend jelenlevő tagjainak felsorakozásával és a megemlékező helyre való példás felvonulásával kezdődött, majd vitéz Kósa Ilona Imola megbízott bardoc-miklósvárszéki székkapitány köszöntötte a rend erdélyi országos törzskapitányát, vitéz Máthé Lóránt Pált és vitéz Lázár Elemér főkapitány helyettest.

Ünnepi beszédet mondott vitéz Bartha Imre, a rend Vitéz Veress Lajos Székely Törzsszékének törzskapitánya. Kiemelte, hogy az immár lassan történelmi emlékhellyé váló nagybaconi református kultúrotthon falára vitéz Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes és vitéz Sepsibaczoni Toókos Gyula huszártábornok domborműve, illetve emléktáblája mellé a nagybaconi református egyház támogatásával immár egy harmadik emléktábla is került, mintegy annak alátámasztására, hogy Erdély és benne Székelyföld olyan hely, ahol a magyarság történelmet írt.

„A történelmi tudat, elődeink emlékének ápolása pedig megtart minket, ezért a Történelmi Vitézi Lovagrend továbbra is arra törekszik, hogy ilyen emlékhelyeket létesítsen. Legközelebb például augusztus 20-án, Olaszteleken fogunk egyet avatni” – harangozta be a törzskapitány.

Az ünnepségen a helybéli Szecsete Edit régi katonanótákat énekelt, Futató Blanka diáklány és Dimény Olga nyugalmazott tanárnő szavalt, vitéz Dimény János az altábornagy életútját vázolta, vitéz Lázár Elemér köszönetet mondott a lovagrend helyi tagjainak áldozatos munkájáért, végül a helybéli református lelkész, Simon Kató Barna megáldotta az emléktáblát, amit a rend tagjai megkoszorúztak.