Egy tombolajegy árával szerezhetünk örömet a rászorulóknak

Ismét megszervezi karácsonyi tomboláját a Kovászna Megyei Vöröskereszt, de a közösség szolidaritásában bízva még magasabbra teszi a lécet, mint a korábbi években.

Bodor Tünde

2023. november 25., 14:172023. november 25., 14:17

Nem az optimizmus teng túl a Vöröskereszt munkatársaiban – hiszen eddig is nagyon sok munkával sikerült elérni vagy megközelíteni a kitűzött célt –, hanem az a jelzés érkezett a segélyszervezethez, hogy idén még többeknek nagyon fontos a segítség. Így mindent megtesznek, hogy senki ne maradjon ki – mondta Lázár Andrea programfelelős. A Vöröskeresztnek több faluban vannak önkéntesei, akik nemcsak szűkebb környezetüket ismerik, hanem többnyire a környéket is, ők azok, akik már november elején felmérés végeznek és listát írnak azokról, akinek nagy szüksége van a segítségre. A Vöröskereszt minden tartalékát felhasználja, hogy összeállíthassa a tartós élelmiszerekből álló csomagokat, amelyeket a terv szerint december első felében visznek majd ki az önkéntesek.

Gyakorlatilag öt tombolajegy ára teszi ki egy csomag költségráfordítását, egy tombolajegy 10 lejbe kerül és egyelőre az önkénteseknél, valamint a Vöröskereszt sepsiszentgyörgyi székhelyén (Kós Károly u. 7. szám) kapható. Hamarosan hozzáférhető lesz egy online platformon is, az oda vezető linket pedig a Vöröskereszt facebook-oldalán találják meg.

Galéria

Több állandó partnercég is támogatja a segélyszervezetet, amelyek főleg saját termékeket biztosítanak a különböző segélyakciókhoz: most is érkeztek tombolanyeremény-felajánlások a Bertis, Chocopack, Aquaris Veritas, Meotis cégek részéről. Az OSK focicsapat három, a játékosok által aláírt labdát ajánlott fel, de frizurakészítést, a B the Hotelben kétfős vacsorát is lehet nyerni, illetve vásárlási utalványokkal is gazdagodhat, aki zsebébe nyúl, hogy másoknak is lehessen egyszerű örömökben része az ünnepeken. Adakozni továbbra is lehet, elfogadnak pénzbeli hozzájárulást is a csomagok költségeihez, illetve tombolajegy vásárlásával is segíthetünk, hogy segíthessenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust