Egy magángyűjtemény kincsei

December közepén dr. Kovács Ádám magyarországi műgyűjtő több mint négyszáz alkotást felölelő kincsestárából nyílott, elsősorban az elmúlt száz esztendő kolozsvári festészetéről összegzést nyújtó kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK). Az esemény rangjáról sokat elárul, hogy Magyarországról, Erdélyből és Románia más vidékeiről is szép számban voltak résztvevői. A tágan értelmezett avantgárd és szürrealizmus jegyében született mintegy 130 művet február 25-ig lehet megtekinteni.

Bedő Zoltán

2022. december 29., 00:072022. december 29., 00:07

A tárlat kurátora, dr. Bordás Beáta intézményvezető, művészettörténész köszöntő beszédében rámutatott, dr. Kovács Ádám gyűjteménye az elmúlt 22 év során alakult ki, és mára megkerülhetetlenné vált az erdélyi művészet kutatói számára. Nem véletlenül, hiszen amint a tárlat anyaga is jól érzékelteti, a 20. század eleji avantgárd irányzatoktól, a szürrealizmus 1960-as, 1980-as évekbeli lecsapódásán át a kortárs művekig a kolozsvári festészet termésének java fellelhető benne. Ugyanakkor a nagybányai iskola új festészeti nyelvezetet kereső tagjainak és az egyetemes művészet néhány klasszisának az alkotása is. Továbbá a 20. század eleji magyar művészet kiválóságainak, köztük Rippl-Rónai József, Czóbel Béla vagy Tihanyi Lajos vagy a hatvanas-hetvenes évek magyarországi neoavantgárdjának meghatározó személyiségei, Tót Endre, Pauer Gyula, Szentjóby Tamás, Erdély Miklós, Hajas Tibor művei is. És mellettük számos nemzetközileg elismert román művész, TristanTzara és Marcel Iancu, Victor Brauner, M. H. Maxy vagy Arthur Segal, a kortárs kolozsváriak közül pedig Adrian Ghenie, Nicolae Maniu, Cornel Brudașcu és Șerban Savu munkája.

A földszinti kiállítótérben a második világháború előtti, a III. emeletiben a világháború utáni időszak alkotásaiban lehet gyönyörködni, és a helyszínen a tárlat katalógusa is megvásárolható. A megnyitón személyesen jelenlévő, jogi és közgazdasági végzettséggel rendelkező, informatikai céget vezető dr. Kovács Ádám hozzászólásában elégedetten nyugtázta a művek önmagukban és összességében nyújtotta vizuális élményt, ami egy kiállítótérben sokkal jobban érvényesül, mint az irodákban, amelyeknek díszét képezik.

Örül, hogy ez alkalommal az erdélyi közgyűjteményekben nem szereplő Szántó György és Pál István, vagy Varga Albert alkotásai közül is sikerült némelyiket közszemlére helyezni. Az utóbbi művei 1930 óta nem szerepeltek erdélyi tárlaton és a Temesvári Múzeum kivételével közgyűjteményben sem találhatók meg.

Dr. Kovács Ádám az EMŰK-ben január közepén tárlatvezetést tart.

Fotó: Solymosi Incze Enikő

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust