Egy kutatás szerint mindössze három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét

Mindössze három hónap alatt ölték meg a holokauszt áldozatainak egynegyedét egy izraeli tanulmány szerint.

Székely Hírmondó

2019. január 05., 12:022019. január 05., 12:02

A zsidóság kiirtását célul kitűző, 1942 és 1943 között zajlott úgynevezett Reinhard-akció keretében mindössze három hónap alatt követték el a gyilkosságok nagy részét. A tanulmány nemcsak arra utal, hogy a korábbi számítások alulbecsültek voltak, hanem új fényt is vet a náci haláltáborok hatékonyságára és a szisztematikus módszerekre, amelyek célja a zsidó közösségek kivégzése volt.

A német nemzeti vasúttársaság fontos szerepet játszott a zsidó áldozatok haláltáborokba szállításában. A "speciális vonatok" szigorú menetrend szerint közlekedtek úti céljuk felé. A gyilkosságok részletes feljegyzéseit azonban a nácik végül megsemmisítették, így megnehezítették a tények utáni kutatást.

Lewi Stone, a Tel-avivi Egyetem és az ausztrál RMIT Egyetem kutatója a Reinhard-akcióhoz kapcsolódó vasúti feljegyzések elemzése alapján készítette tanulmányát. Kutatását a Science Advances című szaklapban mutatta be.

Stone Jitzak Arad izraeli történész adatgyűjteményét használta, amely katalogizálta a megszállt Lengyelország 393 városából és gettójából indult és a három hírhedt - a belzeci, a sobibori és a treblinkai - megsemmisítő táborba érkezett 480 vonatról szóló információkat a Reinhard-akció ideje alatt - olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Az adatok alapján Stone arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb gyilkosság három hónapban következett be: 1942 augusztusában, szeptemberében és októberében. A Reinhard-akció 1,7 millió áldozata közül 1,32 millió, azaz a 78 százalék halt meg ebben a három hónapban, ami naponta 15 ezer áldozatot jelent.

Eszerint a holokauszt összes áldozatának mintegy 25 százaléka a Reinhard-akció ezen három hónapja alatt vesztette életét.

Az 1994-es ruandai népirtáshoz képest, amelyet a 20. század legintenzívebb népirtásának tartanak, a Reinhard-akció gyilkossági rátája 83 százalékkal magasabb volt. Stone szerint a gyilkossági ráta idővel azért lassult le, mert a nácik "kifogytak a zsidókból".

A ruandai népirtás során száz nap alatt egymillió embert mészároltak le.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés