Egy korhű élet

Közelíteni a legelvontabb fogalmakhoz gyertyánfa ággal?

Az Életnél elvontabb és – a rettenethez közelítve – elvonhatóbb fogalom aligha van számomra. Akkor, amikor három történelmi, politikai korszakot megélt emberrel és most már emberről kell beszélnem, különösen kell a gyertyánfa ága. Abból gúzst lehet facsarni, eltörni viszont nehéz.

Elesett, megöregedett emberre hívta föl figyelmem valaki 48 évvel ezelőtt. A nyomorúság száz változata akkor is érdekelt, ma is. Pincecsend lenn, az emeleten is. Kopogok és bizonyosan a magam megnyugtatására is, szorongásomban. Nagy hang odabentről. Nem erős, de érzem, erőltetett.

Ott ült az ágyon a mérnök úr. A város innenső, szegényebbik fele ismerte, urazta. Úr volt ám a maga portáján, és lehetett volna gangosabb-módosabb úr is Gaál Sándor tudós fizikus az akadémiák közelében, de – ahogy fentebb mondottam – három politikai rendszerben élt, túlélt. Ez nagy szó, az Osztrák-Magyar Monarchia, az első kommunista diktatúra, az úgynevezett Tanácsköztársaság, majd Horthy Miklós 24 évnyi kormányzása. És most itt né, morzsolgatja a maga meg a kommunista rendszer maradék éveit öt négyzetméteres lakásában. Mert lakni kell!

– Annak vágnak fát a hátán, aki odatartja – magyarázza a törvényt. Gépészmérnök, katonai akadémiát végzett, őrnagyi rangot viselt a katonai tengerészet egyik matematikai intézetében. Valami rezsón fő valami, tea is lehet. És ideillan a sok évvel ezelőtti – 1969-et írtunk akkor – teaillat, a csökött asztalkán Biblia-nagyságú könyv, aztán relativitáselmélet, szakkönyvek, egy ágy, egy székforma valami. Az jut nekem. A többi a tudósnak.

Harmincegy évesen akkor azt kerestem, honnan ennyi erő? És az a mosoly? Az 1848-as katonai családtól?

A családról kérdezem. Ő azzal folytatja és ugyanazzal az élő, nem fás, hanem eleven mosollyal, mint az előbbiekben is.

– Enni kell. Dolgozni, amíg eltart az élet.

Őt az élet tartja immár 85 éve? Azt mondanám, s talán elfogadná, hogy ő maga, az ember tartja el az életet. Eltartotta az életet önmagában akkor, az akkorokban, el mindmáig, ahol s amikor azért vágnak fát a hátán az elvtársurak, mert megtartották egymást közösen az élettel. Öt négyzetméteren keresem ma is – a sufniban, ahonnan elszállt 1972-ben – azt az eleven erőt…

Jelen van egy zönge is. Tovaszállt egyszer a szerelem, többet nem próbálkozott „alapítással”. Azért-e, hogy a szinte mindent szétverő időben ne kockáztassa leendő övéit… azért-e, mert elfordult forma tőle a világ? Gaál Sándor sosem fordult el a világtól. Cikóriakávé őrlőt javított a hozzá fordulóknak, meg kést, görbeorrú meg fakorcsolyát. Ha percig megállt volna az utolsó, a sepsiszentgyörgyi 22 esztendő idején, nem éri meg azt a matuzsálemi kort. Tanulmányokat írt.

Azt mondom most magamban, s úgy is dadogva, hogy korhű életet élt. Korhű. Alkalmazkodott két világháború kenyéradagjához, a test meg a tudós elme lélekállományának igényeihez, minden korban. Szolgaság semmi. Megaláztatás, magántulajdon, föld s ház elrablása pártparancsra, csitri mérnöki munka, majd annak is a megvonása, az volt, de marad ez a mosoly.

– Dolgozni akartam, s dolgoztam is, ahogy lehetett.

Írógépeit összetörték, mert nem értették azon a matematikai jeleket. Majdnem bezárták, mint imperialista bérencet. A gyanú az ostobák hatalmához tartozik. Mert mindig fövöget valami a kor egy-egy ócska villanyrezsóján. Miközben nekem 49 esztendő távolából is azt magyarázza, a feje 30 éves, de a test, az megöregedett.

Ha a tudás hatalom – istenem, mennyi aranymondásunk hull pöcegödörbe! –, akkor hatalmas ember bádogágyával szemközt üldögélek, azon tűnődvén ma is, honnan volt annyi erő benne, hogy megválthatna császárságokat, meg egy népet az ő elrekvirált malma körül, honnan? Idő nincs is. Van az, ami megfogható. És van a munka. Talán az lenne. A munka sincs az élet szeretete nélkül! Tudós nem vizsgálja, honnan a tudománya. Hívom a verset, segítsen!

Szárnyak zenéje

Dolgozik minden,

nincs kegyelem.

Fény zaklatja a földeket,

szűköl a táj,

de terem.

(Nagy László)