Egy jó műsorvezető mindenhez (is) kell értsen

– Mikor kerültél rádióközelbe, nem hallgatóként, hanem műsorvezetőként, és miért kezdted el? Milyen volt az elején és milyen most?

– Kolozsváron kezdtem a Paprika Rádiónál 13 évvel ezelőtt. Akkoriban újságírással foglalkoztam, indult ez a rádió, és műsorvezetőket kerestek. A lakótársam ott dolgozott, és ajánlotta, hogy próbáljam meg, mert tudok beszélni. Mint utólag kiderült: tényleg. Az elején nem reggeli műsorral kezdtem, bár annak nagyobb presztízse van, nagyobb a hallgatottság is, kezdetnek a délutáni műsorba kerültem, később aztán reggel 6-tól ébresztettük Kolozsvárt. 2008-ban hazaköltöztem, itt is indult egy rádió (Friss Fm), és bekerültem a csapatba.

– A reggeli műsor, bár a leghallgatottabb, de mégis kicsit tiszavirág életű. Nem érzed úgy, hogy nem alkotsz maradandót? Hogy reggelről reggelre elszáll az, amit mondtál?

– Nagyon ritkán érzem úgy, hogy valami maradandót alkottam, és ez nem is erről szól. Minden nap mást kell mondani, sok érdekes dolog van. Az, amit mi csinálunk a reggeli műsorban, nem mérhető. Beszélünk dolgokról, elpalántálunk esetleg egy-két gondolatot környezetvédelemről vagy kapcsolatokról, aztán reméljük, hogy jó fülekbe jut. Ez egyébként fárasztóbb, mint gondolnád még, akkor is, ha kifelé nem érződik.

– Más az a Kiss Bence, aki a mikrofon mögött ül és az, akit a magánéletben ismerek, ismerünk?

– Nyilván más. Elsősorban a rádióban el kell magyarázni dolgokat, ami tehetséget és felkészültséget igényel. Mindenhez is kell értünk, ami nyilván nem igaz, mert a tudásszintünk felületes, de jó, ha sok mindenre kiterjedő ismereteink vannak. Beszéltünk már műsorban genetikáról, autópálya-építésről és Madonna bugyijáról is, úgyhogy széles a spektrum. Az újságírók általánosan nagyon felületes tudásból gazdálkodnak nagyon jól. Mi is. Én akkor érzem, hogy valamit jól csinálok, ha tudok kérdezni értelmesen valakitől, aki egy adott területen profi.

– Van olyan téma, amiben sosem nyilvánítanál véleményt rádióban?

– Magyar–magyar viszonyban nem szívesen nyilvánulok meg. Vallásos fanatizmussal kezeljük ezeket a kérdéseket, nem elfogadók, hanem durván kirekesztők vagyunk: vagy Fidesz vagy nem, vagy RMDSZ vagy nem. Én ezeket a dolgokat nem szeretem, mert annyira kicsik vagyunk így magyarként, hogy ezt nem lenne szabad megengednünk. Énekeljük teli torokból a stadionokban, hogy egy vérből valók vagyunk, de a gyakorlatban mintha elfelejtenénk ezt.

– Meddig lehet csinálni a reggeli műsort, a rádiózást? Rajtad múlik vagy azon is, hogy ha valami olyat mondasz, kirúgnak? Van tartalék terved a jövőre nézve?

– Ha csúnyát mondok, repülök, az tuti. Nem tudom, meddig lehet csinálni, néha gondolkodom ezen. A jelenlegi műsort valameddig, de ez témafüggő, környezetfüggő. A reggeli műsor nem egy emberből áll, és ez akkor működik, ha megvan az egyensúly, és jó a hangulat.

– Milyenek a hallgatói visszajelzések?

– Nem a hallgatói visszajelzésekből érzem, hogy jó volt-e aznap reggel vagy sem, hanem abból, hogy mennyit nevetünk a műsor alatt. Minden hallgató visszajelzését nem kapjuk meg, ezért nehezen mérhető, hogy szerették-e a műsort, vagy sem. Én azt tartom jó műsornak, amivel segítettünk vagy felhívtuk valamire a figyelmet. Kapunk gyakran pozitív visszajelzéseket, negatívat ritkán, de szerintem azért, mert aki nem szeret, úgyis elkapcsol. Nem is várom el ezt, mert az hülyeség volna.

– Ki a jó rádiós szerinted, és mitől?

– Kell legyen mondanivalója a műsorvezetőnek, és a személyiségéről, meggyőződéséről nem hazudhat. Kitalált sztorit el lehet mondani, de eljátszani a műveltet vagy a kedveset, vagy bárkit, aki nem vagy, az nem működik. Nekem például Răzvan Exarhu vagy Howard Stern azok, akik iszonyatosan jól tudnak kérdezni, és a személyiségük is megragadó.