Feleségül ment egy fához, Bodzafáné lesz az új neve
2019. szeptember 10., 11:572019. szeptember 10., 11:57
A nagy nap előtt a Mirror beszámolója szerint Miss Cunningham azt nyilatkozta, a párja mindenben támogatta a ceremóniával kapcsolatban, még a szervezésben is segített neki, akárcsak az édesapja. „Az idősebb fiam egy kissé furcsállotta a dolgot, végül ő is eljött a jeles eseményre. Sokat jelentett számomra a jelenléte.”
A újdonsült feleség hozzátette, a házasság eleinte csak egy ötlet volt a fával, ami végül egy nagyobb eseménnyé nőtte ki magát.
Maga az esküvő ténye bármennyire is viccesnek tűnik, valójában komoly környezetvédelmi célok vannak mögötte, miután a helyiek tiltakoznak, hogy 3 mérföld hosszú elkerülő utat építsenek a Rimrose-völgy kellős közepére, ami enyhíti a liverpooli kikötő felé áradó forgalmat.
A 34 éves menyasszony azért mondta ki a boldogító igent a nála jóval idősebb bodzafával, mert ezzel is szerette volna megóvni a közeli elkerülő úton zajló építkezéstől. Ugyanis a vén bodzafa Litherland Rimrose-völgyi parkjában áll, amely valószínűleg hamarosan komoly pusztítás áldozata lesz.
A nő azt is elmondta, azért választotta a tiltakozásnak ezt a különösen látványos, egyben rendhagyó formáját, mert szerinte a hagyományos utcai demonstrációk már nem ütik át a helyi döntéshozók ingerküszöbét.
(nlc.)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!