Egy bronzérem és két dicséret a mikósoknak

A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) szombaton közösen szervezte meg a 2023–2024 es tanév Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyének erdélyi döntőjét.

Székely Hírmondó

2024. január 17., 21:462024. január 17., 21:46

A Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos (erdélyi) döntőjét két versenyközpontban, Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban szervezték meg január 13-án. Erdély 13 iskolájából összesen 47 diák mérte össze az informatika terén eddig szerzett tudását. A verseny három korcsoportban zajlott.

Az 5–8. osztályosok közül csak két szatmárnémeti diák szállt versenybe. A 9–10. osztályosok korcsoportjában már 29 tanuló indult, köztük székelyföldiek is, és nem akármilyen eredménnyel, hiszen a képzeletbeli dobogó mindhárom fokát elfoglalták. Az első helyen Csomós Dávid, a Márton Áron Főgimnázium 9-es növendéke végezett, megelőzve Tordai Krisztiánt (székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, 10. oszt.) és Jánó Ákost (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, 10. oszt.). Ez utóbbi tanintézményből két diák, Ráduly Roland Márk és Tatár Bence még dicséretet is bezsebelt.

Galéria

A harmadik, tizenhat benevezőt felvonultató, 11–12. osztályos korcsoportból csak egy harmadik díjat sikerült itthon tartanunk Marton Tamás-Attila, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum 12-es növendéke révén. Az ugyancsak bolyais Szilágyi Szilárd, valamint a Márton Áron Főgimnáziumot képviselő Benedek Márton dicséretre érdemesült.

A továbbjutó diákok máris készülhetnek a megméretés nemzetközi döntőjére, aminek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen ad otthont február 24-én, Marosvásárhelyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust