Egy 67 éves asszony vált Kína legidősebb kismamájává, miután a kelet-kínai Santung tartományban életet adott újszülöttjének.
2019. október 28., 15:032019. október 28., 15:03
Az asszony a 3,7 millió lakosú Caocsuang város kórházában október 25-én császármetszéssel hozott világra egy lánygyermeket, aki a szülők szerint természetes úton fogant.
Az idős szülők a gyermeknek a Tience nevet adták, melynek jelentése "az ég adománya".
A gyermek ugyan koraszülöttként, csupán 2560 grammos testsúllyal jött világra, de a kórház orvosai szerint teljesen egészséges és rendben fejlődik. Az anya állapota szintén stabil, a műtét után két nappal már felkelhetett az ágyból.
A 68 éves apa a hírportálnak elmondta: miután megtudták, hogy a felesége terhes, sokáig gondolkoztak, hogy vállalják-e a gyermeket, mert aggódtak, hogy egészséges lesz-e. Hozzátette: felesége állapota miatt is kétségeik voltak, az asszonynak ugyanis korábban volt már egy agyi infarktusa, ráadásul magas vérnyomással, ízületi gyulladással és cukorbetegséggel is küzd.
A terhességet ráadásul akkor fedezték fel, amikor az asszony áprilisban változó kori tünetekkel ment orvoshoz. Meglepetésére azonban kiderült, a tüneteit az okozta, hogy már a terhessége harmadik hónapjában járt. Orvosa ekkor az asszony saját egészségének megőrzése érdekében a terhesség megszakítását javasolta, ám amikor kiderült, hogy a magzat egészséges, a házaspár úgy határozott, hogy vállalja a kockázatot.
A több mint negyven éve együtt élő házaspárnak egyébként már van egy felnőtt fia és lánya, és van egy 15 éves unokájuk is.
Ha állításuk, miszerint az újszülött természetes úton fogant, bizonyítást nyer, az asszony a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhet. A jelenlegi rekordot ugyanis egy brit asszony tartja, aki 1997-ben, 59 évesen adott életet természetes úton fogant gyermekének. Mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően pedig egy spanyol asszony szintén 67 évesen hozta világra gyermekét 2006-ban.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!