
Drogkereskedőket vett őrizetbe szombaton Csíkszeredában és több más Hargita megyei településen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT).
2021. március 14., 10:252021. március 14., 10:25
A vádhatóság két bűnügyi eljárást indított öt személy ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy cannabist, ecstasyt, amfetamint és ecstasy tablettákat árultak.
A kiadott közlemény szerint az igazságügyi rendőrség az első esetben szerdán nyolc házkutatást tartott, amelyek során cannabist és ecstasyt, nyolc darálót, egy elektronikus mérleget és 700 lejt foglalt le. Csütörtökön két személyt előállítottak, egyiküket előzetes letartóztatásba helyezték, a másikat hatósági felügyelet alá vonták.
A második esetben pénteken három személyt vett őrizetbe a DIICOT, akiket nagy kockázatú kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
A vádhatóság szerint alapos a gyanúja, hogy a három személy cannabisszal és hasissal, illetve amfetaminnal és ecstasy tablettákkal kereskedett.
Az ügyben tizenkét házkutatást tartottak, amelyek során ecstasyt, cannabist és hasist, valamint két darálót foglaltak le.
Szombaton a Hargita megyei ügyészség elrendelte, hogy egyiküket előzetes letartóztatásba vegyék.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!