Drakula fészke Erdélyben (8.): Rémtettek és feleségek (I.)

(folytatás korábbi lapszámunkból)

Tudjuk, hogy még kiskorától kezdve Drakulának gúnyolták, apja és jómaga Sárkányos lovagrendbeli tagságáért. Később valóban kiérdemelte gúnynevét, amihez még a Karós jelző is társult, mer, ha kínzásokról volt szó, Vlad Ţepeş, hajlamainál fogva nem ismert határt. Igaz, hogy az ő korában nem volt média, de a hírek akkor is gyorsan terjedtek, és ahogy az lenni szokott, megfűszerezték, kiszínezték, megtoldották a történeteket – mert az emberek éppúgy csámcsogtak a szenzációkon, mint manapság. Így már életében rémhírét keltették egész Európában, mivel a feudalizmusban, a megengedettnek tekintett kivégzések korában is mindaz, amit elművelt, túlzásnak számított. Drakula szadista módon, élvezettel gyilkolt.

Kegyetlenkedéseinek egy része valóban megtörtént. Előszeretettel üldözte a szász kereskedőket, mert termékeiket igen drágán árulták. Ezért előjogaikat Havasalföldön megszüntette, karavánjaikat sokszor megtámadta, és nemcsak kirabolta, hanem meg is ölette őket. A koldulást, munkakerülést, lopást, a hitszegés minden formáját bűnözésnek tekintette. A becsületességet szigorúan megkövetelte. A nemességből csak a „garantáltan hűségeseket” tűrte meg maga mellett, akik félelmükben akarva-akaratlanul cinkosai lettek.

A cigányokat kimondottan gyűlölte. Fenn is maradt egy történet, miszerint egyszer Târgovişteben összegyűjtött vagy háromszázat belőlük, mert már elege volt a sok lopásból, rablásból. Aztán hármat elevenen megsüttetett, és a többit arra kényszerítette, hogy egyenek társaik húsából, majd karóba húzatta őket. Igaz, nem is merte senki ellopni a város főterén lévő közkút kávájára kitett aranyserleget, amit bárki használhatott. Ekkor történt meg először, hogy erdőn-mezőn mindenki biztonságban járhatott, dolgozhatott, vagy éppen gyűjtögethetett, nem érte rablótámadás, ami Havasalföld történetében mindeddig egyedülálló.

Egy másik történet a „tisztogatásairól”. Egy alkalommal megvendégelte a főváros bénáit, betegeit, koldusait, és amikor javában ettek-ittak, megkérdezte: szeretnének-e örökre megszabadulni szegénységüktől. És amikor igenlő választ kapott, rájuk gyújtatta az épületet, hogy kívánságuk teljesüljön. Ha Nérónak szabadott, akkor neki ki tilthatná meg!

Mindezek a történetek arra engednek következtetni, hogy a züllött ország szedett-vedett, semmiféle fegyelmet nem ismerő lakosságát csak efféle extrém módszerekkel lehetett rendre, munkára és a törvények betartására szoktatni! Lám-lám, országot szervezni nemcsak rendeletekkel lehet!

A hűtlen asszonyokat sem kímélte. Velük „lovagiasabban” bánt el. Nem húzatta karóba, hanem „csak” kivéreztette őket, levágatva karjaikat, olykor mind a négy végtagjukat. Nem hiába nevelkedett mohamedánok között, ahol a nőknek nem voltak és nincsenek jogaik az anyaságon és a munkán kívül. Egy másik történet szerint még a kedvesét sem kímélte (egyet a sok közül), aki azt állította, hogy várandós. Erre fel Drakula maga akart meggyőződni a nő igazmondásáról, és kardjával felhasította annak alig domborodó hasát.

Az idegenekkel sem bánt szelídebben, ha feldühítették. 1459-ben, amikor a török követek az elmaradt adó megfizetésére szólították fel, nem hódoltak kellőképpen Vlad előtt, nem vették le a turbánjaikat. Erre megparancsolta, hogy szegezzék a fejükhöz fejfedőiket. És lőn!

Kivégzési módszerei közül nem hiányzott a skalpolás, élve nyúzás, olajban sütögetés, olykor kiéheztetett állatokkal való széttépetés sem. Kár, hogy a nyomorúságos országban nem volt egy aréna, akkor biztosan ott folytak volna az ember-állat viadalok! És boldog lehetett, akit „csak” felköttetett vagy vízbe fullasztatott. A sokféle kínzás között a legjobban a karóba húzást kedvelte, amit már ismerünk Hamza pasa seregének esetéből, akiket Târgovişte előtt tűzdeltetett karókra, miközben a haláltusájukban üvöltő, nyögő emberek között nyugodtan fogyasztotta ebédjét, s állítólag még a vérükből is ivott!