Drakula fészke Erdélyben (7.) – III. fejezet: Vlad Ţepes, a fejedelem (III.)

(folytatás korábbi lapszámunkból)

Máskülönben a Vlad klánnak magyar gyökerei is vannak. Ţepeş nagyanyja és első felesége is magyar, a Bá-thory-házból való nemes lány volt. Anélkül, hogy a sorrendet ismernénk, Vlad leginkább Budapesten élt, de Pécsen is több időt töltött felesége házában, fennmaradt feljegyzés szerint a „Drakuly-házban”. Harmadik tartózkodási helye Visegrád vára volt, ahol házi őrizetben tartották, amit Fedor Kuricin orosz krónikás említ. Ő III. Iván megbízásából tartózkodott Mátyás udvarában, és az akkor már Drakula–Ţepeş néven elhíresült vajdáról szóló rémtörténeteket lejegyezte, sőt magával a fogollyal is találkozott „a magas sziklán lévő várban”. Később IV. Iván cár, a „Rettegett” ezekből a történetekből „ihletődik” – példaképének tekintve a véreskezű vajdát.

Szép Radu 1475-ben a már említett bujakórban, 11 év uralkodás után elhalálozik. (Na, végre egy természetes halál, mert Havasalföldön egy uralkodó sem érte meg az öregkort, mind halomra gyilkolták egymást!) Őt a Dan klánbeli Basarab Laiotă követi a trónon, ami nincs ínyére Mátyás királynak. Így 1476-ban hazaengedi Vladot, mellé rendelve seregestől Báthory István erdélyi vajdát (nem tévesztendő össze a kb. 150 évvel később élt Báthory István erdélyi fejedelemmel, a későbbi lengyel királlyal – szerk.) és a moldvai Nagy Istvánt (Ştefan cel Mare). Vlad – most már katonai segítséggel – harmadszor tör be Havasalföldre, és szerzi vissza a trónt, elkergetve Basarab Laiotát. A sikeres hadjárat után segítségei hazatérnek, ám neki csak néhány hete marad egy nagyobb sereg összetoborozására a közelgő török támadás ellen, akik az elűzött vajda segítségére sietnek.

Vlad arra kényszerül, hogy 1476 decemberében, egy alig 4000 fős sereggel megütközzön Bukarest mellett (amit valószínűleg korábban ő alapított) a túlerőben lévő török sereggel. Élete utolsó csatájában pontosan senki nem tudja, mi történt. Egyes kútfők szerint elesik az ütközetben, más feljegyzésekből az derül ki, hogy a hűtlen bojárok, kihasználva az ütközetet, orvul végeznek vele. Majd lefejezik, és fejét mézben konzerválva elküldik II. Mehmednek, aki ünnepélyes keretek között karóba húzatja, és közszemlére téteti az újonnan elfoglalt fővárosban, Konstantinápolyban, tudtul adva az egész világnak, hogy valóban elpusztult a „kazîklî (karóba húzó) gyaur”! Élt 45 évet.

A szájhagyomány szerint testét a Bukarest melletti Snagov-tó szigetén lévő kolostorba temették, de a 20. századi kutatások nem igazolták a mendemondát. Néhány történész úgy vélekedik, talán az általa alapított Comana-kolostorban kéne keresni a maradványokat, amely helység Bukarest és Giurgiu között fekszik. Ez volt tehát Vlad Ţepeş, a Karós vajda, kinek kincse egy kút mélyén rejlik, titokzatos szerelme rejtve maradt a világ elől – és nem tudni, hol temették el.

Jellemét sokan próbálták sablonok közé szorítani, de azt a román történészeken kívül idegen elemzők is elismerik, hogy „a belső rendet legendás kegyetlenségével szilárdította meg” (Chalkokondylas), vagy „az egyetlen uralkodó, akinek a züllést sikerült ideig-óráig megállítani (mármint Havasalföldön), Ţepeş volt, a Hunyadi-ház személyes híve” (Elekes Lajos, Mátyás király emlékkönyv, I. köt. 200. old.)

Végül is nem tudjuk, hogy ki volt valójában Vlad, hiszen ereiben magyar vér is csörgedezett nagyanyja révén. Az európai és nem a balkáni kultúrát fogadta el, mint ahogy családja is. Vallását tekintve római katolikus volt, kivéve a török rabságban töltött éveket, amikor Allah hitére kötelezték; de amint tehette, újra keresztelkedett. Többször bizonyította Európa iránti elkötelezettségét, amit nemcsak a nándorfehérvári csatában bizonyított, hanem minden alkalommal, amikor a nagy ellenségnek borsot törhetett az orra alá. Ezért nem lehet egyoldalúan pálcát törni felette. Komplex karakterű, vakmerő és határozott személyiség lehetett. Jellemének árnyoldalát pszichés zavaraiban láthatjuk a gyerekkorában elszenvedett lelki traumák következményeként.

(folytatjuk)