Drakula fészke Erdélyben (3.) – II. fejezet: A Vladok klánja (1.)

(folytatás)

Drakula, a vámpírgróf históriája ide s tova több mint 580 éve kering Európa-szerte, hol feledésbe merülve, hol előbukkanva valahonnan a közemlékezet poros zugaiból. Vámpírok, tudjuk, nem léteznek, mint ahogy boszorkányok, vagy farkasemberek sem, de a „szupervámpír” modellje valóban létezett. Drakulát nem találták ki, ő élő személy volt, mégpedig Havasalföld fejedelme a reneszánszkori 15. században. A román fejedelmi kronológiában III. Vladként tartják számon. Gúnynevén Vlad Ţepeşnek, azaz Karós-vajdának titulálták még éltében. A Drakula (Kis Ördög, vagy Ördögöcske) ragadvány nevet, pedig apjától örökölte, aki II. Vlad néven uralkodott, de leginkább Vlad Dracul (Ördög Vlad) néven vált ismertté. Népies titulusát annak köszönheti, hogy, mint Luxemburgi Zsigmond német–római császár és cseh–magyar király vazallusa, a király által 1408-ban, Nürnbergben alapított Sárkányos Lovagrend (Societas Draconis) tagja lesz 1431-ben.

A rend szimbóluma egy önmagát farkával fojtogató sárkány, amely a hátán keresztet hordoz. Értelmezése: kész vagyok életemet adni a kereszténységért. A lovagrend tagjai ezt a jelképet viselték ruhájukon, zászlóikon és pajzsaikon. A kelet-európai kultúrákban, így a román néprétegek tudatában is a sárkánynak nem volt nagy becsülete. Sőt a gonosz megtestesítője volt, annál inkább, mivel a román nyelvben a dragon (sárkány) és a drac (ördög) szó nagyon hasonlóak, és gyakran összemosódnak még ma is.

A „szegény ördög” II. Vlad középkori mércével mérve nem tartozott a kegyetlen, ördögi uralkodók közé. Csupán annyit „vérengzett”, amennyire szüksége volt, vagyis, amíg részben kiirtotta ellenfeleit, a Dan klánt, akik mellékesen rokonai voltak. Ezt akkoriban minden európai uralkodóház így rendezte le.

Valójában nem érdemelte ki az „ördög” melléknevet. Fia, Drakula viszont annál inkább; aki a vámpírmesék ellenére, soha nem volt Transilvánia (Erdély) fejedelme. Csupán annyi köze van a Tündérkerthez, hogy véletlenül itt született, a Paulini-házban Segesváron, állítólag 1431-ben, és később ide menekült ellenfelei elől, Hunyadi János szárnyai alá. A születési dátum nem egészen pontos. De 1431-ben még egész családja kényszerlakhelyen és Luxemburgi Zsigmond kegyelemkenyerén élt, mivel apját a törökbarát havasalföldi bojárok (a Dan liga) elűzték országából. Anyja, Cneajna moldáv fejedelmi sarj a román történetírás szerint, de az sem kizárt, hogy erdélyi magyar nemesi családból származott. A párnak három fia születik, Mircea (Mircsa), Vlad és Radu, a „szép”. Több helyen olvastam – az interneten persze –, hogy a fiúk apját a király még „Erdély kormányzójának” is megteszi, de ez sajnálatos elírás, mivel a 15. század elején 1426–1437 között Csáky László volt Erdély vajdája, nem pedig a menekült II. Vlad, akiről még azt sem árt tudni, hogy Zsigmond udvarában nevelkedett, tehát tökéletesen beszélt magyarul, latinul és németül. Őt a király csupán a dél-erdélyi szorosok, átjárók, utak felügyeletével bízza meg, Törcsvár kivételével, mert fölötte a brassói szászok rendelkeztek. II. Vlad a magyar király segítségével, 1436-ban visszaszerzi havasalföldi trónját. Egy évvel később II. Murád szultán bosszúhadjáratot indít ellene, végigpusztítva az országot, melynek védelmében, és a kicsikart békéért, két kisebb fiát, Vladot és Szép Radut kénytelen túszul adni a török udvarba, akik kezdetben nem az akkori fővárosban, Drinápolyban (Edirne), hanem Egrigöz várában raboskodnak, körülbelül 5, illetve 2 évesen!

És itt kezdődik III. Vlad és testvérének tragédiája, jellemük elferdülése. A török udvarban nem bántak kesztyűs kézzel a túszokkal. A két gyerek hihetetlen lelki traumákat szenvedhetett el! Napirenden voltak a fenyítések, verések, később a sorozatos megerőszakolások is, ami hozzá tartozott az udvari etiketthez, és olyan természetes dolog volt „törökéknél”, mint az étkezés. Bármikor, bármelyik előkelő úr az ágyába vihette a fiatal fiúkat, ha kedve szottyant rá. Vlad durva, önfejű természetű volt, sokszor ellenállt az inzultusoknak, mire a válasz a verés volt. Nem egyszer eltörték kezét, lábát; de ő képes volt akkor is nemet mondani. Szép Radu hajlékonyabb természetű és kellemes külsejű lévén, a szultán dédelgetett kegyence lett. Máskülönben szifiliszben hunyt el, ami akkoriban a szultáni hárem legrettegettebb betegsége, és amit úgy látszik, a Csíkmadarason bányászott higannyal sem tudtak hatékonyan gyógyítani. Még Bethlen Gábor korában is szerepelt a török portának beszolgáltatott adók listáján a madarasi higanyérc, a cinóber, ami abban a korban e szörnyű betegség egyetlen ismert, kétes hatású gyógyszere volt.