Drakula fészke Erdélyben (2.) – I. fejezet: A kastély (II.)

Az már csak hab a tortán, és az egyetlen alkalom, hogy 1660-ban II. Rákóczi György fejedelem kapitánya, Mikes Mihály székely katonákkal beveszi a várat. Éjjel lepte meg a védőket – akik jó, ha húszan voltak –, kötélhágcsókon mászva fel a falakra. 1690-ben Thököly Imre, a „magyar Hannibál” indul ellene, de megtudva, hogy a várban nem tartózkodnak labancok, visszafordul, és a közeli Zernyest falu határában tönkreveri az osztrák sereget, elfogva a fővezért is, Donatus Heisler generálist, akit később a túszként Ausztriában fogva tartott Zrínyi Ilonával, szeretett feleségével cserél ki az I. Lipót császárral kötött egyezség értelmében.

A Thököly–Rákóczi-féle szabadságharc leverése után, a gubernium és az abszolutizmus idején, egészen a véres 20. századig nem volt vitás, hogy ki rendelkezik a vár fölött, amely soha nem bírt stratégiai jelentőséggel. Csupán az alatta lévő vámhely biztonságát erősítette, és a csekély számú vámőrség szállásaként szolgált. A várba csak gyalog lehetett bejutni, lóháton és szekerekkel nem volt megközelíthető, mint ahogy ma sem.

1914-ben Karl Schnell, Brassó polgármestere a fiatal IV. Habsburg Károly osztrák császár és magyar királynak ajánlja fel, aki feleségének, Zita királynénak adja jegyajándékul. A Regát és Erdély határán magasodó várkastély 1918-ban nem csak román fennhatóság alá kerül, hanem újból a brassóiakra száll. Elvesztve kezdeti szerepét, mivel most már nem két ország határát jelezte, hanem Nagy-Románia közepére került, 1922. október 15-én Hohenzollern Ferdinánd román király és felesége, Mária királyné gyulafehérvári koronázásakor ugyanaz a brassói polgármester kedveskedik a királyi párnak a kastéllyal, mint pár évvel korábban a bécsi uralkodónak.

Mária, az angol Viktória királynő unokája kegyeskedett elfogadni a kis játékvárat, amit aztán romantikus kiegészítésekkel teljesen átépíttetett. Nagyon szeretett itt tartózkodni, és csak 1931-ben lánya, Ilona hercegnő esküvője alkalmával válik meg tőle, testamentumban hagyva neki örökül, aki a történelem nyelvet öltögető fintorától kísérve Habsburg Antalhoz ment nőül, s így a kastély végül újból az osztrák uralkodó család birtokába került. Ilyenképpen a Habsburgok és a Hohenzollerek most már egy családot alkotnak.

A román királyi család 1948-ban, az államosítás évében távozik Romániából. Ekkor kerül a kastély állami tulajdonba, s habár nemsokára múzeumi státust kap, teljesen kifosztják. Eredeti berendezéséből nem láthatunk egy darabot sem, kivéve talán a darabontok robusztus, durva faragású ebédlőasztalát. Minden egyéb különböző múzeumokból vagy magángyűjtők adományaiból került oda. Az egyre jobban lepusztuló épület restaurálását 1987-ben kezdték meg, és 1993-ban fejezték be. A hevenyészett munka nem terjedt ki olyan „apróságokra”, mint a vár bejárata fölött lévő gót betűs német felirat, és hasonlókra. Ma már alig olvasható.

A román visszaszolgáltatási törvény alapján a már több mint 50 éve múzeumként működő, romantikus várkastélyt Ilona hercegnő gyermekei: a Bécsben élő Habsburg Mária Magdolna (férje után Holzhausen) és a New Yorkban élő, építészként ismert Habsburg Domokos vették birtokba a román kultuszminisztériumtól 2009-ben. A kastély ekkor már rég Drakula váraként szerepelt a román turisztikai palettán – egy ügyes román múzeumigazgató (Taloş úr) „jóvoltából”, aki ezelőtt 20–25 évvel meglátta a történetben a nagy lehetőséget. Az 1993-as restaurálás után kezdték így nevezni, ugyanis a rendszerváltás előtt többször megfordultam a múzeumkastélyban, de sem Drakuláról, sem Bram Stokerről nem esett szó, pedig akkor még szigorúan csak tárlatvezetővel lehetett szemrevételezni a látnivalókat. És természetesen Mária királynéról is csak suttogtak egy pár mondatot, nehogy megsértsék a kommunista dogmákat! Még hogy emléktárgyak, fotók illusztrálják a királyné kastélyhoz fűződő kapcsolatát! Drakulát pedig eszükbe sem jutott emlegetni, mivel tudták, hogy semmi köze a várhoz, és életében soha nem lakott ott, mert a vár nem volt méltó egy fejedelemhez, nem volt elég tágas és fény­űző. Legalább is erre utaló feljegyzés mind a mai napig nem került elő. Járni viszont járhatott a várban, hiszen éppen eleget időzött Brassóban szerelménél, Katharina Siegelnél, amikor még Hunyadi János zsoldjában a város védelmét ügyelte fel.

A reklámfogás azonban igen jól bevált, és ma már évente több mint 530 ezer borzongásra vágyó turistát vonz a világ minden tájáról. A művelt és jó ízlésű Habsburg örökösök kezdetben felháborodtak a képtelen Drakula-történeten, és bezáratták a múzeumot. Időközben a Román Műemlékvédelmi Bizottság minden berendezését elszállíttatta, mondván, hogy az a román állam tulajdona. Aztán a pénz bizonyult erősebbnek, és legyőzte az örökösök Drakula elleni viszolygását. A múzeumot 2011-ben újból megnyitották, visszahordták a bútorokat, és állandó kiállítást rendeztek be a királyi család emléktárgyaiból.

A Drakulával való „megbékélés” jeleként a hozzá fűződő irodalmi és filmművészeti alkotásokból egy szerény gyűjteményt állítottak össze. Azóta szent a béke, tovább gyűrűzik a Drakula-mese, és a bevételen testvériesen osztoznak a román állam, valamint a vár urai. Az újsütetű Drakula-kultusz lényege, hogy a turistának nem a vérét, hanem a pénzét kell szívni!

(folytatjuk)