
Sorin Grindeanu volt kormányfő bevallása szerint találkozott a napokban a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával, és „konstruktív beszélgetést” folytatott vele a kormányzásról és a PSD-ről, írja az Agerpres.
2017. augusztus 25., 00:192017. augusztus 25., 00:19
Sorin Grindeanu volt kormányfő bevallása szerint találkozott a napokban a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával, és „konstruktív beszélgetést” folytatott vele a kormányzásról és a PSD-ről, írja az Agerpres.
Az exminiszterelnök azt mondta szerda este az Antena3 televízió műsorában, hogy nem volt feszült hangulatú az egyeztetés, de kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy kinek a részéről érkezett a kezdeményezés. „Ez kevésbé fontos, a lényeg az, hogy találkoztunk. Két olyan ember beszélgetése volt ez, akik el szeretnének érni néhány dolgot: hogy a PSD jól kormányozzon, és vigye végig a mandátumát, illetve hogy erősödjön, semmiképpen se gyengüljön a párt” – mondta.
Grindeanu ugyanakkor rámutatott, közölte Dragneával, hogy nem kíván „más utakon járni”. „Én megfellebbeztem a kizárásomról szóló határozatot, meglátjuk, hogyan dönt a párt. (...) Minden PSD-kormányt támogatni fogok, szerintem ez így van rendjén. Továbbra is PSD-tagnak tekintem magam, meglátjuk, milyen döntést hoz majd az etikai bizottság” – fogalmazott a saját pártja által bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott kormány volt vezetője.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!