
Mint megírtuk, Háromszékre is ellátogatott Violeta Alexandru munkaügyi miniszter: váratlanul érkezett, és számos rendellenességet talált, amelyekről első körben egy háromszéki pártkampány-rendezvényen számolt be.
2020. november 16., 00:182020. november 16., 00:18
A főfelügyelő lapunknak elmondta, a miniszter esetükben azt kifogásolta, hogy a felügyelőség munkatársai nem magyarázták el megfelelő módon a cégeknek a programeltolási lehetőségeket.
– A november elején sürgősségi kormányhatározattal megejtett, idevágó törvénymódosításban az áll, hogy „azokban az egységekben kell élni ezzel a programeltolási lehetőséggel, ahol ötven alkalmazott feletti a létszám, illetve ez kivitelezhető”. A miniszter asszony érkezésekor mi pontosan az első napot írtuk az idevágó tájékoztatási kampányból. Már azelőtt sajtóközleményt adtunk ki, de hivatalosan aznap kezdődött a kampányunk. Ez a részlet már nem nagyon érdekelte, és mivel a székhelyen nem talált rendellenességet, ezért ellenőrzésre hívott két céghez. A helyszínen csak dorgált, de nem kérdezte meg – amit elvártam volna tőle –, hogy például az illető cégeknek a technológiája lehetővé teszi-e a programeltolást – magyarázta Ördög.
A Bertis cégnél a miniszter azt kifogásolta, hogy az 560 alkalmazottnál nincs programeltolás, de azt már figyelmen kívül hagyta, hogy az egész megye területén van ennyi alkalmazott, illetve ahol egy helyen százan dolgoznak, ott két váltás van, és a váltások között egyórás szünet a fertőtlenítésre.
– Egyértelmű, hogy dorgálni jöttek a választási kampányban: a villámlátogatás után is egy párt kampánygyűlésére ment a miniszter, ott számolt be „eredményeiről” – kifogásolta a főfelügyelő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!