Dăncilă szerint Johannis egy másik világban él

Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök szerint Klaus Johannis államfő "egy másik világban él", "valahol a sztratoszférában, egy olyan Románia fölött uralkodva, amelyben csak a Nemzeti Liberális Párt létezik".

Székely Hírmondó

2019. november 14., 08:332019. november 14., 08:33

"2014-ben Klaus Johannis azt mondta nekünk, hogy feltétlenül szükség van egy nyilvános vitára a második fordulóba jutott jelöltek között, hiszen nagyon várják azt a román állampolgárok. Úgy tűnik, az elmúlt öt évben változtak az elvei és a meggyőződései, mert most gyakorlatilag az arcunkba mondja, hogy a román állampolgárok nem érdemelnek meg egy ilyen vitát. Ezt a logikát követve előfordulhat, hogy rövidesen azt fogja mondani nekünk, a román állampolgárok nem érdemlik meg, hogy szavazatukkal kifejezhessék politikai opciójukat, amennyiben nem a PNL-t támogatják" - fogalmazott.

Dăncilă felrótta Johannisnak, hogy az első forduló után csak azoknak mondott köszönetet, akik rá szavaztak, teljesen figyelmen kívül hagyva azokat az állampolgárokat, akik elmentek szavazni, de nem rá voksoltak.

A PSD jelöltje arról is beszélt, hogy az államfő saját érdemeként próbálja beállítani a külföldi szavazás sikeres megszervezését, holott - állítja Dăncilă -, a háromnapos szavazás és a levélszavazás lehetőségének bevezetése, valamint a külföldi szavazókörzetek számának növelése saját kormányának az érdeme.

"Johannis úr, azt hiszem, ön egy másik világban él. Azt hiszem, Johannis valahol a sztratoszférában képzeli magát, egy olyan Románia fölött uralkodva, amelyben csak a Nemzeti Liberális Párt létezik, az állampolgárok és az ő szavazatuk fölött, a többi jelölt fölött, az alkotmány fölött állónak érzi magát, és tart attól, hogy kiálljon velem egy vitára" - nyomatékosította.

Viorica Dăncilă úgy véli, Johannis államfő azért nem vállalja a vele való vitát, mert egy ilyen alkalmon kiderülne, hogy alaptalan volt "minden szánalmas támadás", amelyet ellene és a Szociáldemokrata Párt ellen intézett az elmúlt években. "De én türelmes ember vagyok. Még várok, hogy az elnök találja meg a kellő bölcsességet, erőt és főleg bátorságot ahhoz, hogy elfogadja a felkérésemet a vitára, amelyet a román emberek is kérnek és megérdemelnek" - tette hozzá.

A PSD államfőjelöltje kifejtette, elfogadta a Román Televízió egyik műsorába szóló meghívást, és felkéri Johannist, hogy csatlakozzon hozzá. Dăncilă felsorolta a témákat, amelyekről tárgyalni szeretne az államfővel. "A 2014-es kampányban azt ígérte, hogy le fog mondani az államfői immunitásról. Miért hazudott a románoknak? Hogyan teljesítette az elnöki tisztséggel járó kötelezettségeit, amiért ön megválasztották és fizették, ha mandátuma alatt több időt volt szabadságon, mint a munkahelyén? (...) Az alkotmányt több ízben is lábbal tipró, az alkotmánybíróság döntéseivel dacoló államfőként úgy érzi, megérdemli, hogy a román állampolgárok megválasszák egy második mandátumra, amelyre éppen az alkotmány jogosítja fel? Nagy ígéreteket tett az országnak, Johannis úr, például azt, hogy Románia csatlakozni fog a schengeni övezethez vagy hogy vízummentesen utazhatunk az Amerikai Egyesült Államokba, de csak egy sapkával és három fotóval jött haza onnan. Normálisnak tartja, elnök úr, hogy miután öt éven át nem sikerült teljesítenie mindazt, amit felvállalt, most derűsen újabb mandátumot kér?" - fogalmazott Dăncilă.

Dăncilă szerint Johannis ötéves elnöki mandátumának egyetlen sajtóértekezlete egy "szörnyen arrogáns megnyilvánulás" volt. "Úgy tűnik, Johannisnak kezd megjönni a hangja. Azt hiszem, elnöki mandátuma első sajtótájékoztatóját tartotta meg, amely egy szörnyen arrogáns megnyilvánulás volt, a demokrácia és a románok iránti teljes megvetés kifejeződése. Egy olyan államfőt láttunk, aki kijelentette, hogy egyetlen megvalósítása az volt, hogy leváltott egy szavazás útján megválasztott, legitim kormányt. Ez Johannis csúcsteljesítménye" - fogalmazott Dăncilă.

"Tanulnia kell még a külpolitikát, mivel hibát követett el", üzente Viorica Dăncilă szerda este Klaus Johannis államelnöknek.

"Úgy gondolom, az államelnöknek tanulnia kell még a külpolitikát, két hibát követett el. Összekötötte az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV) a schengeni övezettel, ez két külön dolog, semmi közük egymáshoz. Azt hiszem, az államelnök úr még nem értesült róla, és akkor én most tájékoztatom, hogy mi már 2011-ben teljesítettük a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeit, és ezt az Európai Bizottság megerősítette. Ahhoz, hogy csatlakozzunk az övezethez, politikai döntésre van szükség. Volt azonban három uniós ország, amely sorra ellenezte csatlakozásunkat" - fejtette ki Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök a PSD székházában adott nyilatkozatában.

Hozzáfűzte, nem ő volt az Európai Tanácsban, mivel Klaus Johannis képviseli Romániát eme intézmény szintjén, és neki kellett volna beszélnie az államfőkkel a schengeni csatlakozásról.

"Mi több, idén, a nagyszebeni csúcstalálkozón Románia elnöke azt nyilatkozta, hogy év végéig Románia csatlakozik a schengeni övezethez. Egy másik be nem tartott ígéret. Tehát ez nem a kormány hibája, a csatlakozáshoz már 2011-ben teljesítettünk minden technikai kritériumot" - fűzte hozzá Viorica Dăncilă.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust