Viorica Dăncilă leváltott kormányfő, a Szociáldemokrata Párt államelnök-jelöltje úgy nyilatkozott, hogy ő Klaus Johannis egyetlen számottevő kihívója az államelnöki székért folyó küzdelemben.
2019. október 24., 08:142019. október 24., 08:14
Dăncilă sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy a második fordulóba ő és a jelenlegi államfő fog bejutni, és hogy saját magát tartja Iohannis egyetlen számottevő kihívójának, hiszen az összes többi jelölt engedelmeskedett a kormánybuktatásra felszólító államelnöki parancsnak. "Tehát valamiképpen alávetették magukat Klaus Johannis úrnak" - mondta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a többi jelöltről.
Véleménye szerint a bizalmatlansági indítvány támogatóinak meg kellett volna egyezniük a kormánybuktatás előtt olyan kérdésekben, mint a kétfordulós polgármester-választások vagy az előre hozott választások. "Most azt látjuk, hogy sehogyse tudnak megegyezni. Mindenki azt kérdi: mi lesz ezután? (...) Jön a tél, foglalkozni kell a hóeltakarítással, a fűtéssel. Jönnek a választások, nincs belügyminiszterünk. Legalább két napra lett volna tanügyminiszterünk, aki aláírta volna a rezidensvizsgát kiíró rendeletet. Az államfő nem ültette gyakorlatba az alkotmánybíróság döntését" - sorolta a leváltott miniszterelnök, aki szerint Johannis részéről nagy felelőtlenségre vall Románia jelenlegi állapota.
Az új kormány beiktatása nem a szociáldemokratáktól függ, a PSD törvényhozói nem is lesznek jelen a teremben a szavazáskor, jelentette ki Viorica Dăncilă leköszönő kormányfő, a PSD elnöke szerdai, Suceaván tartott sajtótájékoztatóján.
"Nem tudom, hogy meglesz-e a kvórum (...) Mi nem leszünk jelen a szavazáson (...) A pártok, amelyek biztosították a kvórumot és a szavazatok számát a kormánybuktatáskor, biztosíthatják a kvórumot a kormánybeiktatáskor is. Ez nem függ a PSD-től (...) Lehet, hogy sikerül biztosítaniuk a kvórumot" - mondta Dăncilă.
Arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e az új kormány beiktatására irányuló parlamenti szavazás az államelnöki választások első fordulójának eredményét, Dăncilă azt válaszolta, hogy nem ez a fontos, hanem az ország stabilitása.
Kifejtette, jelenleg az instabilitás jellemző az országra, ő pedig stabilitást akar, mivel a beruházóknak is stabilitásra és előreláthatóságra van szükségük, és ő nem köti ezt a kérdést a választásokhoz.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!