Dăncilă: marad a PSD-ALDE kormánykoalíció

A PSD elnöke azt mondta: a közös kormányzás folytatásáról a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetőivel tartott megbeszélésen döntöttek.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 13., 08:132019. augusztus 13., 08:13

"Elmondtam kollégáimnak, hogy több találkozóra került sor a koalícióban, és úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a PSD-ALDE kormányzást. Ez egy fontos kormány, amelynek még sok tennivalója van, számos projektet kell még életbe ültetnie a románok javára, és amelynek a továbbiakban is biztosítania kell Románia stabilitását" - szögezte le Viorica Dăncilă.

Nem terveznek kormányátszervezést, de gondolkodnak egy kormányátalakításon, amelyen lecserélnék azokat a minisztereket, akik nem teljesítettek megfelelőképpen - jelentette be a miniszterelnök. A PSD elnöke hozzátette: pártja nem fogad el ultimátumokat a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) részéről.

"A PSD nem fogad el ultimátumokat. Úgy gondolom, hogy a szövetségen belül konstruktív párbeszédre van szükség. Nem beszélhetünk a PSD által az ALDE-nek, vagy az ALDE által a PSD-nek adott ultimátumról. Călin Popescu-Tăriceanu elnökkel megvitattuk a kormányprogramot, beszéltünk a kormányátszervezésről. Az országos végrehajtó bizottságban kormányátalakításról volt szó. A közeljövőben nem tervezzük a kormány szerkezetének átalakítását, de gondolkodunk a gyengén teljesítő miniszterek leváltásában és a kormányprogram kiigazításában, hogy az megfeleljen a lakosság igényeinek. Nem beszélhetünk ultimátumokról. Beszélünk a szövetségen belüli együttműködésről és az építő jellegű párbeszédről, és azt hiszem, hogy ez nagyon fontos mind a jelenlegi, mind a jövőbeli együttműködés szempontjából"- mondta Viorica Dăncilă.

Jelenleg a kormányprogram kiigazítása jelenti a prioritást, jelentette ki Viorica Dăncilă.

A kormányfő azt mondta, szeptember elsején bemutatja a kormányprogram kiigazításának tervezetét, miután tárgyaltak erről a koalíciós partnerekkel. A másik prioritás az államelnök-választások megnyerése, tette hozzá.

A PSD elnöke leszögezte: mivel a kormányprogramot megszavazta a parlament, ezért nem változtathatják meg azt, csak bizonyos átalakításokat eszközölnek rajta.

Azt is kifejtette, minden minisztérium tevékenységét egyenként fogják kiértékelni, és ez a folyamat már el is kezdődött.

Nem időszerű a Pro Románia bevonása a kormányzásba - állapította meg a kormányfő.

A PSD elnöke szerint erről a végrehajtó bizottság döntött, amely elégedetlenséggel fogadta Victor Ponta nyilatkozatait a PSD-t illetően.

A miniszterelnök szerint "létezik egy erős koalíció" a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE), amely együtt akarja folytatni a kormányzást 2020-ig.

"Beszéltem Victor Pontával arról, hogy esetleg támogassák a PSD-t, általános dolgokról volt szó, semmi konkrétum, mert nem tudtam elkötelezni magam semmi mellett, amíg a párt döntő fórumán nem folytattunk vitát erről. Ezt követően tett olyan nyilatkozatokat Victor Ponta, amelyeket elégedetlenséggel fogadott a PSD vezetősége, és ezek a dolgok vezettek oda, hogy most vonakodnak bevonni a Pro Romániát a kormányzásba"- mondta Viorica Dăncilă.

Hozzátette, hogy Victor Ponta vetette fel, hogy belépjenek a kormányba.

"Ő vetette fel ezt a hipotézist, hogy belépjenek a kormányba, de nem volt semmi olyan eredménye a megbeszélésnek, amit valamiféle protokollumban rögzítettünk volna" - nyilatkozta a PSD elnöke.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés