
Román politikusok által táplált félretájékoztatási kampány zajlik a kormány ellen - jelentette ki Viorica Dăncilă a pénteki kormányülés kezdetén.
2019. január 25., 12:352019. január 25., 12:35
A miniszterelnök beszámolt arról, hogy kabinetjének tagjai a hét folyamán "méltósággal és professzionalizmussal" mutatkoztak be Brüsszelben. Ugyanakkor "elszomorodva" állapította meg - mondta Dăncilă -, hogy "egészen magas szinteken levő román politikusok által táplált félretájékoztatási kampánnyal állunk szemben. Ez elfogadhatatlan" - tette hozzá.
"Miniszterelnökként kötelességemnek éreztem elmondani az igazat az országunkról az európai hivatalosságok előtt. Minden megbeszélésen biztosítottam a tárgyalópartnereimet, hogy a kormány az európai konstrukció alapját képező értékek és alapelvek tiszteletben tartásáért fog dolgozni. Figyelmünk központjában az állampolgárok jogai és szabadsága, a jogállamiság védelme és az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása áll. Ugyanakkor azonban amellett is szilárdan kiálltam, hogy a román állampolgárokat ugyanazon jogok kell hogy megillessék, mint minden más európai állampolgárt. Az alkotmánybíróság megállapította, hogy bizonyos gyakorlatok törvénytelenek voltak és ártottak az igazságszolgáltatás menetének, ezt a helyzetet pedig orvosolni kell" - jelentette ki a kormányfő.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!