Dăncilă: a demokrácia fekete napja a mai

A demokrácia fekete napjának nevezte a hétfői napot Viorica Dăncilă távozó miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt követően, hogy a parlament bizalmat szavazott Ludovic Orban kormányának.

Székely Hírmondó

2019. november 05., 08:202019. november 05., 08:20

A PSD központi székhelyén nyilatkozó Dăncilă azt mondta, az, ami hétfőn a parlamentben történt, az a Johannis elnök által irányított "politikai játszmák és manőverek megkoronázása" volt. "Ma kiteljesedett Johannis elnöknek a végrehajtó hatalom kisajátítását célzó illegitim hadjárata, teljesült az a vak vágya, hogy hatalomra juttassa saját kormányát, amelyet politikailag irányíthat. A demokrácia fekete napja a mai, amelyen Johannis elnöknek - aki lábbal tiporta az alkotmányt, és teljesen figyelmen kívül hagyta az alkotmánybíróság döntéseit - sikerült a Victoria-palotába juttatnia katonáit" - fogalmazott a PSD elnöke.

Dăncilă kiemelte, a miniszterjelöltek között továbbra is fellelhetők olyan személyek, akiket a meghallgatás után elutasítottak a parlamenti szakbizottságok. "Ez egy előzmény nélküli helyzet, amely ezen agresszív jelölt, Klaus Johannis cinizmusáról tanúskodik, illetve arról, hogy ő és kormánya csúfot űznek az állam intézményeiből és a törvényből. Van egy demokráciaellenes és egy alkotmányellenes elnökünk, de ennél is súlyosabb az, hogy olyan elnökünk van, aki a román emberek ellen dolgozik" - tette hozzá.

A szociáldemokraták államfőjelöltje ugyanakkor ismét rámutatott, továbbra is várja Johannis elnököt egy nyilvános vitára, hogy mondja el az embereknek, mit tett "elhibázott mandátuma alatt".

Újságírói kérdésre válaszolva Dăncilă elmondta, nem fogja fogadni a Victoria-palotában a miniszterelnöki tisztségben őt váltó Ludovic Orbant, mert "Johannis biztosan megmutatta már neki az utat", a miniszterek azonban jelen lesznek az átadás-átvételen.

Hétfői ülésén bizalmat szavazott a parlament a Ludovic Orban vezette kormánynak. Az összesen 465 törvényhozó közül 240-en támogatták az Orban-kabinet beiktatását.

Az Orban-kormánynak bizalmat szavazó szociáldemokratákat már mind kizárták a PSD-ből, nyilatkozta hétfő este Viorica Dăncilă.

A PSD elnöke azt mondta: pártja hétfőn hivatalosan ellenzékbe vonult, és teljes komolysággal fog megfelelni új szerepének.

"Az Országos Végrehajtó Bizottság döntése értelmében máris kizártunk mindenkit a PSD-ből, aki árulást követett el ezen a szavazáson" - jelentette ki Viorica Dăncilă, aki ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy a PSD a lehető "legnehezebb" ellenzéke lesz az Orban-kormánynak.

"Egyetlen tétjük volt, hogy buktassák meg a nyugdíjakat és fizetéseket megnövelő PSD-kormányt, azt a pártot, amely emelte a minimálbért, csökkentette az áfát, növelte a bruttó hazai terméket, minden megyei kórházban beruházásokat eszközölt, és több mint 16.000 helyi közösségi befektetési programot valósított meg.(...) Ennek a kormánynak csak az a célja, hogy új mandátumhoz juttassa Iohannist, nem pedig az, hogy kormányozzon, márpedig ez a demokrácia borzalmas megsértése" - vélekedett Dăncilă. A volt kormányfő szerint Románia államelnöke diktátorként viselkedik, aki megsemmisít minden erőt, minden elvet és minden törvényt, amely távol tarthatja őt a hatalomtól.

"Klaus Iohannisnak sikerült megbuktatnia a PSD-kormányt, de soha nem lesz képes elérni, hogy megszűnjön ez a párt, amely gondoskodik a románokról, és amely képviseli azokat, akiknek képviseletre és támaszra van szükségük" - nyilatkozta a PSD elnöke.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust