Az Arad megyei Simonyifalván díszpolgári címet készülnek adományozni Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC labdarúgójának, aki hétfőn este, a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat.
2019. szeptember 25., 09:582019. szeptember 25., 09:58
Zsóri Dániel ugyan Nagyváradon született, más kötődése nincsen a partiumi városhoz. Az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel, szülei ma is ott élnek. A falu közigazgatásilag Tőzmiske (Misca) községhez tartozik.
Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere a honlapnak elmondta: várják haza a fiatal futballistát, akit méltóképpen szeretnének fogadni, és díszpolgári címet szeretnének adni neki. Az elöljáró szerint a falubeliek egy emberként szurkolnak Zsórinak, hogy épüljön fel a mostani könnyebb sérüléséből, váljon alapemberré a Fehérvár első csapatában, és meg se álljon a válogatottságig.
Zsóri Szilárd, Dániel édesapja a portálnak elmondta, maga is futballozott a helyi csapatban, 15 éve hagyta abba.
"Dani pici korától mindig rúgta a labdát. Negyedik osztály végén megkérdeztük tőle, hogy lenne-e kedve Békéscsabán focizni és tanulni. Egy hét gondolkodási időt kért, és a végén, ha nem is túl lelkesen, azt mondta, hogy megpróbálja" - idézték a büszke édesapát.
Zsóri Szilárd megemlítette, próbálkoztak Aradon is, de - ahogy fogalmazott - végül jó döntésnek bizonyult, hogy a falujuktól mintegy hetven kilométerre fekvő Békéscsabára vitték focizni a fiút. Szomorúan tette hozzá: mostanában már évente csak egyszer-kétszer találkoznak vele. Amíg Debrecenben focizott el-elmentek megnézni, de Székesfehérvárra már sokkal nehezebb eljutni.
Zsóri Szilárd azt is elmondta, a házukban van egy polc, amolyan dicsőségsarok, ott őrzik a Dani által szerzett érmeket, kupákat, kitüntetéseket. Hozzátette: a Puskás-díj is odakerül.
A román sajtó is tág teret szentelt Zsóri Dániel Puskás-díjának. A hírügynökségek és a lapok is megemlítették, hogy a fiatal labdarúgó Romániában született, és helyenként románnak is nevezték.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!