Disznóölési dilemmák

Székely Hírmondó

2017. december 12., 00:192017. december 12., 00:19

Minap azon töprengtem, hogy karácsonyra le kellene öljük a disznót, de aztán eszembe jutott, hogy milyen szigorúak az uniós szabályok, így kissé elbizonytalanodtam, mert a mai Európában oda kell figyelni minden apróságra. Ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt az uniós normák szerint járnék el, konzultálok a disznóval.

Először is meg kellett kérdezzem a nemét, hiszen manapság nem kanozhatom vagy göjézhetem csak úgy le, hadd döntse el ő, milyen neműnek tartja saját magát. A disznó egyiket se választotta, inkább a kétneműség vonzza, azt mondta, a transzgender a trendi. A pontosság kedvéért azt is be akartam jegyezni, hogy a disznó fekete, de rögtön észbe kaptam, hogy manapság ezt sem szabad kimondani, mert hamar megvádolják az embert rasszizmussal, így a színét inkább kihagytam.

Azon is gondolkodtam, hogy megkérdezem a disznót, mennyire volt elégedett a tartásával, nemhogy az utolsó szó jogán fel akarjon jelenteni, mert nem bántam vele megfelelően. Ki kellett derítenem, hogy gazdaként biztosítottam-e neki mindazokat a jogokat, amiket az unió disznóvédelmi bizottsága összeállított a disznók jogáért megrendezett konferencián, amit több millió euróból hoztak tető alá. Azon is elgondolkodtam, nem szóltam-e hozzá gorombán az elmúlt év során, illetve nem tettem-e rá olyan megjegyzést, amit esetleg szexuális agresszióként értelmezhetett. Emlékszem, egyszer rácsaptam a farára…

Aztán, amikor a sok tépelődés, utánajárás véget ért, felhívtam telefonon a szomszédomat, aki valamikor mészáros volt, hogy nincs-e ideje karácsony előtt disznót vágni, természetes az uniós normák betartásával. Elvégre a disznóknak joguk van, meg kell adni nekik, ami jár. Csak kár, hogy a mi jogainkra tesznek magasból.

László István, Kézdivásárhely

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés