Mintegy 100 óvodás gyerek vett részt a kézdivásárhelyi Csipkerózsika napközi otthon által szervezett biciklis felvonuláson, ahol a környezettudatos életmódra és közlekedésre valamint a mozgás fontosságára hívták fel a figyelmet. A kicsik az óvónők és a szülők kíséretében mintegy 500 méteres utat tettek meg.
2023. május 02., 19:462023. május 02., 19:46
A megmozdulás a Zöld bicikliút megyei nevelési projekt részét képezte, amelynek egy másik érdekessége az Ökobicikli verseny volt, amelyre újrahasznosítható anyagból kellett barkácsolnia a családnak egy kerékpárt. A versenyre 66 ökobicikli csoda érkezett a megye egész területéről, különböző méretben, különböző anyagból, és különböző kivitelezésben, de olyan is akadt közöttük, amelyet használni is lehetett. Ezek a kerékpárok arról árulkodtak, hogy ha a család összefog kivételes alkotások születnek, hiszen ez volt a verseny célja is, hogy a szülők a gyerekeikkel együtt tervezgessenek, barkácsoljanak, alkossanak, egyszóval hasznos időt töltsenek.
A beérkezett alkotásokat egy háromtagú zsűri értékelte: Barabás Ágnes rajztanár, Babos-Máthé Réka, a KreaKids Stúdió alapítója és Vetró András szobrászművész, és az ők döntésük alapján született meg a díjazottak névsora:
Az Ökobicikliket mindenki megtekinthette az intézmény Facebook-oldalán, és szavazhattak is a legötletesebbre. Ezt a szavazást Bartos Orsolya palackbiciklije nyerte, 943 szavazattal.
A díjkiosztó ünnepséget április 27-én a biciklis felvonulást követően tartották meg a Csipkerózsika Napköziotthon udvarán, és itt adták át a nyerteseknek az oklevél mellett az értékes ajándékokat is. Minden első helyezett biciklit, a kiscsoportosnál pedig taposót, a II. díjasok rollert kaptak, a III. díjasoknak pedig biciklis sisak és biciklis kesztyű volt az ajándék.
A rendezvényt a Zarah Moden, a Nexxon Kft., valamint a Julius Meinl üzlet támogatta.
A szervezők sikeres rendezvényként értékelik a Zöld bicikliút projektet, és bíznak abban, hogy lesz folytatása a következő években is.
Fábián Helén
Fotó: Iochom István
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!