
Idén május 12–14. között szervezték meg a Háromszéki Diáknapokat. Az eseményen 14 csapat vett részt többnyire Sepsiszentgyörgyről, illetve kettő Kézdivásárhelyről. A helyszíni interjúk alatt beigazolódott, ezúttal is sikeresnek kiáltható ki a fiatalok közösségépítő megmérettetése.
2017. május 16., 00:302017. május 16., 00:30
Idén május 12–14. között szervezték meg a Háromszéki Diáknapokat. Az eseményen 14 csapat vett részt többnyire Sepsiszentgyörgyről, illetve kettő Kézdivásárhelyről. A helyszíni interjúk alatt beigazolódott, ezúttal is sikeresnek kiáltható ki a fiatalok közösségépítő megmérettetése.
Csapatonként 17 fiatal – ebből minimum 7 lány – nevezhetett az idei, pénteken délben Sepsiszentgyörgy utcáin felvonulással induló és vasárnap estig tartó diáknapokon. Első nap a sport került középpontba, a mozgás köré szerveződtek a versenyszámok, szombaton a 4-es kilométerkőnél indult a nap, ám a viharos eső miatt visszakényszerültek a városba a fiatalok, ott bonyolították le a hátralévő próbákat, vasárnap pedig a Tanulók Házát kiáltották ki „fő hadiszállásuknak”.
– Nagyon sok új feladatot találtunk ki idénre. Számomra a legizgalmasabbak a „botkeringő” volt (egy bot körül forgott két fiatal – egyikük bekötött szemmel –, ezután egy vízzel tele vödörhöz kellett szaladjanak, majd onnan időre és szájjal kellett kihalásszák az almadarabkát) – magyarázta a 24 éves Bács Ágnes főszervező. – Az elmúlt évekhez képest idén lelkesebbnek tűntek a diákok: ebben talán a késői szervezés is közrejátszik, hiszen a legtöbben az utolsó pillanatig azt hitték, ezúttal elmarad a megmérettetés.
Lapunk a HDN-en első alkalommal részt vevő, kézdivásárhelyi Bangyán Ákos véleményét is kikérte a szervezésről.
– A szervezőcsapat mindenhol ott volt, és hatékonynak bizonyultak, tapasztalataiknak hasznát vettük, a csapatvetélkedőket szigorú szemmel, állandó jelleggel figyelték. A Hold-on csapat tagjaként versenyeztem. Emlékezetes marad számomra egy pénteki beszólás, amikor dugókat, kupakokat kellett gyűjtögessünk. Jómagam a szemetes kukában megláttam egy palackot, éppen könyékig kutattam a szemetesben, amikor három, más nemzetiségű srác állt meg elképedve, és csak annyit kérdeztek: magyarok vagytok, és kukáztok? – mesélte nevetve élményeit Ákos.
A HDN-en az elsősegély ellátást a Salvatore Egyesület önkéntesei biztosították: a háromnapos megmérettetésen 4 elsősegélyre kiképzett önkéntes ügyelt a fiatalokra. Buna Attilától, az egyesület igazgatójától tudjuk, hogy csak könnyebb sportbaleseteket, horzsolásokat és ficamokat kellett ellátni.
A vasárnap esti gálán „leleplezték” az idei nyerteseket: első helyen egy óriási, „élő” sakkmeccs után a Mahakala csapata végzett (ők nyerték tavaly is a HDN-t), második helyet a Tagmen érdemelte ki, illetve a dobogó harmadik fokára a #namindegy fiataljai állhattak. A legjobb Kobaké csapatdíjat a kézdivásárhelyi Hold-on vihette haza, míg a legsportszerűbbeknek a Tabula Rasa versenyzőit kiáltották ki.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!