Derűs kártérítés

Annyira elrugaszkodott ez a mostani világ szerkezetileg az előzőtől, hogy azt már tanítani is kellene. Mármint a fogalmakat, részeket, filozófiai és közéleti kategóriákat. Zsolt úr otthon érzi magát mindig, tehát nem érzi kötelességének mindent megmagyarázni. Ha ki nem ért valamit, folyamodjék, ez az álláspontja.

– Nem hiszem el, ha valaki állítja is, hogy a mostani fiatalok mindenike meg tudja különböztetni a nyári konyha, sőt az egykori sütő fogalmát a filagóriától. Nálam demokrácia van. Egyszer a filagóriában élünk nyári konyhai életet, máskor fordítva.

Vitára nem is került sor. Passz. Zsolt úr egész lassan emelkedett föl a székről, mikor látta bejönni a két férfit. Hamar kiderült, hogy ismerős a jogász, a másik nem. Kelemen jogász kezdte a tájékoztatót, aztán beszédbe bonyolódott a sakkozókkal is a parti omoltával.

Zsolt mint házigazda, felelőssége teljes hangsúlyozásával szokta mellőzni ezt a szerepét.

– Ha én házigazda vagyok, nincs egy szabad percem. A szabadság állapotát az határozza meg itt, nálunk, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Mihelyt egyik vagy másik barátom percig is béklyózva érzi magát itt, az ősi csűr meg a székelykapu között, már nem szabad sem ő, sem én, sem itt ez a duhaj, pápaválasztóra össze-vissza járó fúvótlan együttes. Mondja, jogászok gyöngye, minek köszönhetjük rendkívüli látogatását, úgy mellékesen?

– Nem sajnálkozom, hogy megzavartam az urakat, azzal még tetézném potenciális bűnöm. Úgy sejtem alkalmi találkozásaimból, hogy itt kérhetek meghallgatást én, a jogász is… Szóval sem a sakkot nem zavarom…

– Sem a vizet – teszi hozzá Zsoci, alias Zsolt úr, kérdőn tekintve Kelemen úrra, miközben a félig töltött boros pohárral fordul feléje.

– Köszönöm, igen, fele-fele. Éltesse az Úr a maga teremtette világot. Itt van az ügyfelem a maga ügyével. Minden tiszteletdíj nélkül fogadtam, mert szerette volna és szeretné, ha meghallgatnák az urak. Csűrben vagy nyári konyhában.

A vendégre nézett kérdőn, az udvarra is. Világos volt a megegyezés annak a tekintetéből. Jól öltözött, hetven körüli ember, egy kicsit zavart, de magabiztos.

– Hadd teregessük ki hát a gondját! Gyermekkorát aprólékosan föltárta nekem, azt én most nem teszem. Tény, készített remek érzékkel fakorcsolyákat, mert másra nem tellett, kicsi szekeret, sikerült, anyja abban vitte a ruhákat a patakra tisztálni, igen furulyát is, szóval átlagosnál job érzéke volt a fúrás-faragáshoz. Innen kerekedik szerintem a magasabb technikai érzék.

Zsolt úr és egyik sakkvilágbajnok-jelölt vendége, meg Lajos, a másik világlátó, szóval a társaság szokatlanul figyelt, s nem is megjátszva magát.

– Érettségire nem jutott, mert apját hazaárulás miatt bezárták, pénzkeresetre kellett a siheder fiú. Apja korán meghalt, de már szabadon. Ügyfelem most hetvennégy éves. Tanácskérés forog fenn, ezt tárom önök elé. Kártérítést kérne most, mivel nem lehetett mérnök a politikai viszonyok miatt; mert apja meghalt a börtönviszonyok miatt. Ügyfelem számítása szerint egy mostani átlagos fizetésű mérnök negyvenévi jövedelmét kéri kárpótlásként az államtól.

A csűr maga nyilatkozott először, elengedte magát, félméternyire megnyílott. A kis társaság dermedten maradt, szokatlan volt a délutánban ennek az ötletnek a hangulata. A jogász sem volt könnyed, inkább kíváncsian tekintett körül a szép nagy udvarban. Semmi se moccant, a macska a háztetőn nyugodt és gondtalan. A környezet is figyelmes volt inkább, nem zajos. Akkor emelkedett föl Zsolt úr óvatosan, nesztelen, mintha ugrásra készülne, fordult az ügyfélhez, igen a jogászhoz, aztán vissza. A hallgatóság ugyanilyen óvatosan dőlt hátra, ki miben ült, és hallgatták a házigazdát.

– Kedves barátunk. Köszönöm bizalmát, igazán kedves, szellemes ember. Szólok feleségemnek, lépjen ide pár percre. Szeretném, ha megismerné a fiamat is, aki színész. Leülök most, de először emelem poharam a magam magasságába s mindnyájunk egészségére.

Azzal leült. A dermedt csendet mintha egy rendező utasítására, hatalmas kacagás oldotta életesre, mindenki nevetett erre, arra, beszélt egyszerre mindenki mindenkihez, leginkább a jogászhoz, aki előtárta a vendég sorsát és óhaját. Az udvarban az átlagéletkor pillanatnyilag 79 év volt. Ilyen derűs kártérítést még egy börtönőr kutyája se hallott.