December 3-án, közvetlenül a von der Leyen bizottság tervezett megalakulása után nyújtják majd be a a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés, vagyis a Minority SafePack aláírásait az Európai Bizottságnak.
2019. november 13., 06:132019. november 13., 06:13
Ezt az aláírásgyűjtés egyik szervezője, Vincze Lóránt RMDSZ-es EP-képviselő közölte az Euronews megkeresésére.
A kezdeményezés célja az, hogy uniós védelmet kérjen az őshonos európai kisebbségek részére.
Bár a polgári kezdeményezés beindításához szükséges aláírások már tavaly rendelkezésre álltak, a szervezők úgy döntöttek, megvárják a Juncker-bizottság mandátumának végét a folyamat elindításával.
Az Európai Polgári Kezdeményezés lényege az, hogy az EU lakosai egymással összefogva jogalkotási javaslat kidolgozására kérhetik fel az Európai Bizottságot. Ennek feltétele az, hogy az ügyet hét tagországból legalább egymillióan támogassák.
A Minority SafePack kiemelt célja a kisebbségi oktatás és az anyanyelvhez való jog biztosítása uniós szinten.
Az aláírások beadása után az Európai Bizottságnak három hónapja lesz az álláspontja kialakítására.
Magyarország mellett Romániában, Szlovákiában, Bulgáriában, Horvátországban, Szlovéniában, Spanyolországban, Dániában, Lettországban, Litvániában és Olaszországban gyűjtöttek aláírásokat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!