
A Flow2 Nemzetközi Mozgásszínház Fesztiválon résztvevő athéni Onasis Cultural Centre jóvoltából ismét egyedi élménnyel gazdagodott Sepsiszentgyörgy művészetkedvelő és az új befogadására nyitott közönsége. A Dandelion címet viselő darab zárójelenete után, a második előadáson is zsúfolásig megtelt nézőtéren felzúgó taps pedig azt jelezte, hogy az előadás elnyerte a nagyérdemű tetszését.
2017. november 28., 00:062017. november 28., 00:06
A Flow2 Nemzetközi Mozgásszínház Fesztiválon résztvevő athéni Onasis Cultural Centre jóvoltából ismét egyedi élménnyel gazdagodott Sepsiszentgyörgy művészetkedvelő és az új befogadására nyitott közönsége. A Dandelion címet viselő darab zárójelenete után, a második előadáson is zsúfolásig megtelt nézőtéren felzúgó taps pedig azt jelezte, hogy az előadás elnyerte a nagyérdemű tetszését.
Nehéz feladatra vállalkozott a Londonban élő és alkotó Hannes Langolf és Ermira Goro táncművész- és rendezőpáros, amikor megszületett bennük az elhatározás, hogy színpadra álmodják a Dandeliont. Saját bevallásuk szerint ugyanis a velük kiegészülő szereplők történeteiből állt össze, az át- és megélt élményeikből van összegyúrva.
Olyan fájdalmas őszinteséggel és szenvedélyes kitárulkozással, ahogy ők tették, különben is csak önmagunkról vallhatunk. A sorsunkról, mely talán előre meg van írva, de vajon sejtjük-e, hogy mi a küldetésünk? Hogy a lét nagy könyvében nekünk melyik bekezdés megírása jutott? Ha pedig igen, akkor elfogadjuk-e, ami ránk ki van szabva?
Másokban lehet, hogy nem ezek a kérdések fogantak meg a mű megtekintése alatt, de az bizonyos, hogy mindannyian át szeretnénk lépni korlátainkat, és vágyakozunk a boldogság után. A fellépő művészek pedig ezt élményszerűen meg is fogalmazták – testbeszéddel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!