Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.

2018. december 18., 00:142018. december 18., 00:14

 

Bakk Zoltán 2007-ben ment Dániába, egy fakitermelő céghez, hogy fenyőültetvényeken dolgozzon. „Sokan azt hiszik, hogy a fenyőfa-termelés nem jár munkával, pedig tévednek, hiszen rengeteg teendő van vele: kell nyesni, permetezni, műtrágyázni stb. Nyolcéves folyamatról beszélünk, és csak a hetedik évben lehet vágni, akkor is a nagyobbakat, azért, hogy a többi levegőt kapjon” – avatott be a részletekbe.

A szentkatolnai fiatalember kinti munkája alatt kapott kedvet arra, hogy idehaza értékesítse a a nordmannfenyőt (Abies nordmanniana), ugyanis Dániában számos olyan kamion megfordult, aminek Romániába volt az úti célja. Hangsúlyozta, amióta belevágott a vállalkozásba, ő maga választja ki Dániában a portékát; ezeket megvásárolja, majd saját embereivel kitermeli, felpalettázzák, kamionnal hazahozatják, itthon meg értékesíti.

– 2012-ben, amikor először kezdtem árulni karácsonyfát, 300 darabot hoztam, rá egy évre 2 kamionnal 2 ezret, idén pedig már 5500 darabot tervezek értékesíteni. Ezeknek javát a Depo, a Brintex, a Brico vásárolja fel, míg idehaza az udvarról átlag 1700–1900 darabot szoktam eladni – mondja Bakk.

A vállalkozó úgy látja, a fenyőket jobb a saját udvarán áruba bocsátani, törvényes keretek közepette, mintsem a piacon. „Ott sok az adminisztráció, számos pluszpapír szükséges, többek között kell egy erdész, aki igazolja, hogy a fenyők nem lopottak, és így tovább. Egyszer próbáltam piacozni, de negyedannyit sem tudtam eladni, mint odahaza” – részletezte.

Az általa árult dán nordmannfenyők ára 25 lejtől kezdődik, el egészen 120 lejig. Első osztályú fenyőt kevesebbet szokott hozni, mivel a helyiek nemigen engedhetik meg maguknak a 60–70 eurós árat, de azért akad ilyen vevője is. Megjegyezte, a jó karácsonyfát onnan lehet felismerni, hogy sűrű, és megvan a koronája. Elmondása szerint nála csak friss vágás van, most decemberben termelték ki, és ez a fajta fenyő, amit ő árul, hidegben két hónapig is „eláll”, ugyanakkor nem hullatja tűleveleit, hanem elszárad. Annak kapcsán, hogy idehaza nekikezdene-e a fenyőtermesztésnek, elmondta: az itteni vidék és klíma nem alkalmas erre, ezért továbbra is Dániából importálja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés