
Tegnap három alkalommal vetették be a készenléti felügyelőség szakembereit a Kovászna megyei utakon. A három baleset helyszínein (a 112-es megyei úton, illetve a 12-es országúton) négy sérült szorult orvosi ellátásra, két áldozatot feszítő-vágó berendezéssel tudtak csak kivenni a személygépkocsikból. A balesetek következtében három személy szorul kórházi ápolásra, közölte a felügyelőség.
2018. december 19., 08:282018. december 19., 08:28
Az egyik baleset éjjel 1 óra után történt a DN12 jelzésű országúton. A rendőrségi helyszínelés megállapította, hogy a 29 éves férfi ittas állapotban ült volán mögé, egy veszélyes kanyarban elvesztette az uralmat a jármű fölött, és lecsúszott az útról. A sofőr és 24 éves utasa könnyebben sérült, az alkoholszonda 0,84 mg/l alkoholt mutatott ki az előbbi leheletében, ezért kórházba kísérték vérvételre. A rendőrök gondatlanságból elkövetett testi sértés és ittas vezetés bűntettei miatt folytatják a nyomozást az ügyben.
Reggel 8 óra körül a 112-es számú megyei úton egy 39 éves nő Sepsiszentgyörgyről Illyefalva irányába közlekedve nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, és a nedves aszfalton megcsúszva egy utánfutós teherautónak ütközött, amely éppen balra kanyarodás céljából állt meg. A baleset következtében a vétkes sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!