
Jó hírrel szolgálhatunk azoknak a baróti ANL-s tömbházlakást bérlőknek, akik betöltötték 35. életévüket. Mint ismeretes, 2015 végén számukra a bérleti díjakat megemelték – akkor úgymond „piaci értékre”, azaz körülbelül havi 400 lejre. Most azt felére csökkentették.
2017. október 26., 00:202017. október 26., 00:20
Jó hírrel szolgálhatunk azoknak a baróti ANL-s tömbházlakást bérlőknek, akik betöltötték 35. életévüket. Mint ismeretes, 2015 végén számukra a bérleti díjakat megemelték – akkor úgymond „piaci értékre”, azaz körülbelül havi 400 lejre. Most azt felére csökkentették.
Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, hogy az emeléskor is a törvényt alkalmazták, most is azt teszik, azt követően, hogy az Országos Lakásügynökség, a bérleti díjakkal kapcsolatos visszajelzéseket elemezve, azok csökkentéséről határozott.
Elhangzott, hogy Baróton nyolc ilyen bérlő van, aki már betöltötte 35. évét, számukra a bérleti díj mintegy 50%-kal csökken, mi több, a többletet, amit áprilisig visszamenőleg fizettek – ekkor jelent meg a díjcsökkentésről szóló jogszabály – azt is megpróbálják elszámolni nekik.
Bérekről lévén szó, Nagy István tanácsos megemlítette, hogy például azok, akik orvosi rendelő céljára bérelnek épületet a hivataltól, nevetségesen alacsony béreket fizetnek.
– Ha gazdasági tevékenységeket végeznek bennük, akkor a bér is legyen ehhez igazítva – jegyezte meg.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!