Csernus definíciója a felnőttségről

Csernus Imre megosztó személyiség, előadásainak, könyveinek egyedi ismertetőjele trágár nyelvezete. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) mindig megtölti a legnagyobb előadótermeket, vasárnap ismét telt ház volt a Székely Mikó konferenciatermében, azt megelőzően pedig a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Bodor Tünde

2017. november 01., 00:142017. november 01., 00:14

Csernus Imre megosztó személyiség, előadásainak, könyveinek egyedi ismertetőjele trágár nyelvezete. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) mindig megtölti a legnagyobb előadótermeket, vasárnap ismét telt ház volt a Székely Mikó konferenciatermében, azt megelőzően pedig a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

 

Találd meg önmagad címmel tartott személyiségfejlesztő, építő jellegű előadást a sztárelőadó, aki a dolgok közepébe vágva kezdte a dolgokat. Az ugyanis mindig megtörténik, hogy párbeszédet folytat a közönséggel, illetve egy-egy kiszemelt személyt nem éppen kellemes kérdéseknek vet alá, majd a folytatásban még kevésbé kellemes felismeréseket olvas a fejére. Hogy ezek mennyire igazak, azt magának is nehezen vallja be az ember, nemhogy többszázfős hallgatóság előtt. De talán épp ez a feszültség, kényelmetlenség teszi olyan tarthatatlanná a helyzetet, hogy onnan csak előre, a fejlődés felé lehet menekülni. Csernus Imre maga is bevallotta, eszközként használja trágár nyelvezetét, mert pszichiátriai praxisának korai felismerése, hogy ez mozdítja ki a komfortzónájából az embert.

Az már megszokott, hogy többnyire nőkből áll a hallgatóság, talán mert a férfiak „úgy gondolják, már mindent tudnak”. Zömmel – tisztelet a kivételnek, a fejlődni akaróknak – olyan férfipartnerek jönnek meghallgatni az előadást, akiket a párjuk rángat el. A pszichiáter szerint ez azért van, mert előadásában olyan témákat boncolgat, amelyek után „kényelmetlen” kérdések fogalmazódhatnak meg a nőkben, s ha ezeket ki is mondják, a férfiakra nézve sokszor nem kellemes a következmény. De hát ez alaptétel: az önismeret melós, tudatosan fel kell vállalni, ám megéri, mert aki nem kiteljesedett érzelmileg, nem hozza felszínre önmaga előtt letagadott hazugságait, az nemcsak feszült, merev, mosolytalan életet él, de teste is benyújtja később a számlát betegségek formájában.

Esettanulmányként most a közönség soraiból felszólított 17 éves lány szolgált, ő esett áldozatul az élveboncolásnak. Igencsak kényelmetlen helyzetbe került, amikor be kellett ismernie, hogy kétéves kapcsolatában másfél évet fejét lehajtva tűrte, hogy kihasználtnak érezte magát. Bátorsága, amellyel megszólalt, mindenesetre értékelendő. Neki valószínűleg referenciapont marad az est, hogy ezt a helyzetet nem óhajtaná még egyszer átélni, az holtbiztos, hiszen testileg is megtapasztalhatta a megalázottság kényelmetlen érzését. Csernus ugyanis őt szinte földig hajoltatva szemléltette, mit tettek vele félelmei, a szembenézés halasztgatása.

– Álljunk a tükör elé, és kérdezzük meg magunkat: rendben van a munkámhoz való viszonyom? Jóban vagyok a szüleimmel? Szeretem, tisztelem a párom? Ha ezekre mosolyogva tudunk igent válaszolni, akkor valószínűleg igazat mondunk. Ha nem, akkor nem, mert amíg valamivel kapcsolatban haragot, dühöt érzünk, ott nincs feldolgozás – osztotta meg a diagnosztizálás önállóan is alkalmazható módszerét Csernus.

Ha hazudunk magunknak, akkor a megérzéseinkre sem hallgatunk. Mosolytalan életet élünk, amelynek „receptjét” fiainkra, lányainkra is átörökítjük – figyelmeztetett. Nem a család a legnagyobb kincsünk, hanem az idő. Ha nem dolgozunk meg a belső békéért, amikor őszintén tudjuk vállalni mások előtt is gyengeségeinket, akkor a halálos ágyunkon a sok „mi lett volna, ha…” kínok kínját okozza majd, szemléltette a pszichiátriai gyakorlatából hozott megfigyelését.

Az a felnőtt, aki felismeri, hogy valami rossz, és tesz is a változásért. Erre 40 év fölött már igencsak csökkent esélyekkel rendelkezünk, de a felnőttek házassága csak felnőtteknek jár, a többieknek csak támaszkodás a kapcsolat – fogalmazta meg sommásan ítéletét.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés