Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2022. március 21., 00:022022. március 21., 00:02
„Lassan 15 évnél is régebb óta gyűjtünk Sepsiszentgyörgyön szelektíven. Ez lehetővé teszi, hogy az árakat is normális szinten tarthassuk, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a harang formájú, kék, sárga és zöld konténerek is elhasználódnak, ezért több helyszínen is elérkezettnek láttuk az idejét, hogy lecseréljük ezeket, ami látványban és funkcionalitásban is javulást hoz” – fogalmazott Máthé László, a TEGA Rt. vezetője.
A cég számára a legnagyobb kihívást a tömbházak környékén zajló szelektív hulladékgyűjtés jelenti: még mindig sok a PET-palack és papír a háztartási, azaz vegyes hulladékban. Környezetvédelmi szempontból nem jó, ha az újrahasznosítható anyagok lerakóra kerülnek – azaz a maksai tárolóban bomlanak le évszázadok alatt. Ez viszont pénzbe is kerül – a TEGA Rt. árai ugyanis országos viszonylatban alacsonynak számítanak, csak ott vannak kisebb árak, ahol nem gyűjtenek szelektíven, ami viszont EU-s büntetést von maga után, amit helyi adóban a lakók fizetnek majd ki. A köztisztasági vállalat nem tervezett idénre drágítást, annak ellenére, hogy pl. az üzemanyag költsége megállíthatatlanul nő. Sajnos, vannak olyan lakók is, akik a szelektív hulladékba háztartási szemetet dobnak – ez leginkább a biohulladék esetében jellemző. Ezzel a szennyezéssel keresztbe tesznek a többi ember erőfeszítésének, és előfordul, hogy a biológiailag lebomló hulladékot a maksai válogatóban átminősítik vegyes hulladéknak.
„Én hiszem azt, hogy senki sem akar többet fizetni, ezért is ismételjük folyamatosan a szelektív válogatás kérdését. Kell javítsunk az eredményeinken, hiszen ha bevezetik a műanyag palackok visszaváltását, akkor romlani fognak a mutatóink. Egyelőre azon vagyunk, hogy a lehetősége legyen meg mindenkinek a helyes gyűjtésre, ezért is szereztünk be 24 új, szelektív hulladékos gyűjtőedényt” – fejtette ki Máthé László.
A TEGA Rt. sajtóirodája
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!