Csak óvatosan a háztáji hús fogyasztásával

Ha csak egy, trichinella okozta megbetegedés is történik az év folyamán, az már nagy felkiáltójel minden sertéstartónak, aki eladja a levágott disznó húsát, és azoknak is, akik elfogyasztják a mástól beszerzett nyers vagy feldolgozott húst.

Bodor Tünde

2024. december 20., 09:152024. december 20., 09:15

A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság (DSVSA) vezetője arra hívja fel a figyelmet az intézmény közösségi oldalán, hogy mindazok, akik disznót vágnak, föltétlenül végeztessék el a trichinella-vizsgálatot, mert attól függően, hogy mennyi fertőzött húst fogyaszt az ember, a betegség akár halálos kimenetelű is lehet.

A trichinella egy parazita fonálféreg, amelynek lárvája a nyirok- és vérerekbe jut, majd betokozódik az izmokba. A vizsgálatra alkalmas húsdarabot a disznó rekeszizmából kell kivágni, mert annak nagyon bő a vérellátása, tehát ideális körülményeket biztosít a parazitának. Az emberi szervezetben az elfogyasztott lárvák mennyiségével arányos súlyosságú gyomor- bélrendszeri gyulladás alakulhat ki a fertőzött hús fogyasztása után, hasmenést, hányingert, hányást, hasfájást okozva.

Galéria

Erre leggyakrabban a fogyasztást követő 7–10 napon belül kerül sor, később akár 39–40 °C-os láz, izom- és ízületi fájdalmak, nagyfokú szemhéjduzzanat, nehézlégzés, idegrendszeri tünetek, szívizom-károsodás is kialakulhat. Utána enyhülhetnek a tünetek, de a gyengeség- és fáradtságérzet állandósulhat. Indokolt tehát az elővigyázatosság, a betegség súlyossága miatt időben történő felismerése és kezelése fontos. A trichinellózisról csupán annyi „jót” lehet elmondani, hogy emberről emberre nem terjed.

A hatósági közlemény szerint csak úgy biztosíthatjuk be magunkat a fertőzés ellen, hogy kellőképpen (azaz legalább 10 percig 60 fokon) hőkezelt, jól megsütött, megfőzött húst fogyasztunk. A nagyobb kockázatot a sózott, felfüstölt termékek, a kolbászfélék jelentik, illetve a nyers hús kóstolgatása azok készítésekor, ízesítésekor. Egyébként egyes trichinella-fajok lárvái a fagyasztást is túlélik. A parazita nemcsak disznó, hanem medve, vaddisznó, illetve ló húsában is előfordulhat.

Galéria

Az állategészségügyi hatóság Facebook-oldalán mindazon állatorvosok elérhetőségei megtalálhatók, akiknél el lehet végeztetni a trichinella-vizgálatot.

Mint Ágoston Lászlótól, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, idén egy trichinellózisos esetről tudnak, amikor is az illető személy egy Hargita megyei disznóvágásról „hozta haza” a fertőzést.

Az állatról emberre terjedő betegségek, azaz a zoonózisokat tekintve a trichinellózison kívül még a toxoplazmózist tartják számon a közegészségügyi igazgatóságon, ebből idén és tavaly is egy-egy esetet regisztráltak, míg szalmonellafertőzés havonta előfordul.

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust