Civil egyesület újítja fel a Katrosa-csárdát

Tizenhárom napirendi pontról döntöttek Kézdivásárhely helyi tanácsának októberi soros ülésén. Többek között módosították a helyi költségvetést, és döntöttek egy társulási szerződés megkötéséről is egy rossz állapotú ingatlan felújítása és közösségi célokra való hasznosítása érdekében.

Farkas Áron

2023. október 10., 21:242023. október 10., 21:24

Az első napirendi pontnál a helyi költségvetés módosításáról döntöttek a városatyák. Több pénzt hagytak jóvá a polgármesteri hivatal működésére, de növelték a tanügyre, az egészségügyre, a sportra, a szociális kiadásokra és a fejlesztésekre szánt összegeket is, ezzel szemben jelentősebb összeget vontak el a helyi rendőrségtől.

Módosították ugyanakkor az ipari parkok működési szabályzatát, növelve a területek és csarnokok bérleti árát az új szerződések esetében. A területbérlés ára évi 0,61 euróról 0,95 euróra emelkedik négyzetméterenként, míg a csarnokok esetében 7,74 lejről 20 lejre nő az éves tarifa négyzetméterenként.

Döntöttek továbbá a Kézdivásárhely és a SDM Venatoris Egyesület közötti társulás jóváhagyásáról is, amelynek tárgya a leromlott állagú Katrosa-csárda épületének felújítása és hasznosítása. A Katrosa településen található ingatlant eredetileg bérbe adták volna, ám miután két ízben sem akadt jelentkező, az önkormányzatot megkereste a Venatoris egyesület, amely vállalta, hogy a társulást követően modernizálni fogja az épület, majd környezetvédelemmel és vadgazdálkodással kapcsolatos előadásokat fog szervezni, illetve erdei iskolát fog működtetni a helyszínen. A szükséges beruházásokat az egyesület végzi el, az önkormányzatnak csupán az épületet kell biztosítania.

Az építőanyagárak emelkedése miatt módosítani kellett a városi kórház járóbeteg rendelőjének felújítására szánt költségkeretet is. Amint azt Bokor Tibor polgármester elmondta, a szerződés 2019-es aláírásakor a szerződés összértéke 10,6 millió lej volt, az azóta eltelt négy év alatt azonban az összeg 16,1 millió lejre emelkedett, ennek következtében pedig jelentősen, közel 5,5 millió lejjel nőtt az önkormányzat önrésze is.

A tanácsosok a fent említettek mellett felhatalmazták Szilveszter Szabolcs alpolgármestert az AQUACOV Közösségi Fejlesztési Társulás közgyűlésén való részvételre, rábólintottak Kézdivásárhely éghajlatváltozási és fenntartható energiaügyi cselekvési tervére, illetve a város erdejéből származó faanyag eladására, valamint annak értékesítési árára, elfogadták több utca telekkönyvezésére vonatkozó kataszteri dokumentációt, illetve módosították a Régió Kézdi Közösségfejlesztési Egyesület statútumát.

fotó: Bartos Lóránt

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust