
Emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját, és háborús bűnöknek minősítette az orosz hadsereg polgári lakosságot érintő támadásait Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken egy bukaresti konferencián.
2022. március 18., 16:082022. március 18., 16:08
A kormányfő az Aspen Intézet és az Egyesült Államok German Marshall Alapja által szervezett konferencián nyilatkozott erről. Elmondta, hogy Oroszország az Ukrajna ellen indított, "törvénytelen, semmivel nem indokolható és ki nem provokált háborújával zárójelbe tette a nemzetközi jogot", lábbal tiporva a nemzetközi szabályokat.
"Elfogadhatatlan ez az agresszió, amely mérhetetlen szenvedést okozott, menekülthullámot indítva el Ukrajnából, miután az oroszok lakóházakat, kórházakat, óvodákat és iskolákat bombáztak le, akárcsak Csecsenföldön és Szíriában" - mondta a kormányfő hozzátéve, hogy "ma ugyanezeket a rettenetes dolgokat látjuk az ukrajnai városokban".
"Ezek valóságos emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök, ezek jellemzik Oroszországnak ezt a demokrácia, a Nyugat és a világ ellen irányuló akcióját" - mondta a kormányfő.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!