Cipők és szégyenkönnyek

Száz kis lélek száz pár új cipője. Katolikus pap indítványoz gyűjtést. Csakhogy a felmérések szerint sokkal több mint százra lenne szükség. Mert erdélyi nagyváros.

Én ismerem a szégyenérzetet, elnyűtt, ötször megflekkelt cipőben, folt hátán folt ruhában iskolába menni. A háború nyomait még nem heverte ki a világ. De 2022-ben?

Tudják, mennyibe kerül egy ukrán célpontra kilőtt orosz rakéta? Egy Tochka–U semmiség, 300 ezer dollár. Az Iskander már 3 millió, egy X-101-es 13 millió. Nálunk most az ügyészség börtönbe akar záratni egy embert, mert négy konzervet lopott. Mit érdemelne az, aki ilyen rakétákat gyárt és indít el? Románia, az orosz fenyegetés ürügyén (bár ha semleges maradna, a kutya sem fenyegetné), 388 millió euróért vesz vadászgépeket, miközben a pap bácsi könyörög a híveknek, adjanak néhány lejecskét, járhasson az a gyermek is iskolába…

Utánanéztem, Bukarestben már 1800 után zsidóellenes pogromok voltak, sok-sok áldozattal. Vajon a tudatlan pórnép ostobaságából szökken ki a primitív gyűlölet? Bukovinában egy osztrák magas rangú tisztviselő írja jelentésében: Nem láttam zsidót az eke szarvát fogni. Úgy van, de elfelejtette hozzátenni, törvény tiltotta azoknak földet birtokolni, és egy egész sor mesterséget űzni. Valamiből csak meg kell élni, nemde?

Íme, egy idézet Emil Ciorantól, akit a rendszerváltás után az égig magasztalnak sokan: „Az idegenekkel szembeni ellenségeskedés annyira jellemzi a román érzést…, ha minden idegentől megszabadulnánk, Románia gondja jóval kisebb lenne… ezer évig éltünk mindenféle idegennel, a nemzeti ösztön hiánya, hogy nem szabadultunk meg tőlük”.

És seperjünk a saját portánk előtt is, az én annyira szeretett Kosztolányim, bár álnéven, ontotta az antiszemita mocskot egy „fajvédő” lapban.

Dokumentumok bizonyítják, a vészes években Marosvásárhelyen ötezer kérvényt adtak be helyi lakosok, az Auschwitz-be elhurcolt zsidók (volt szomszédok, munkatársak, barátok) javainak kiutalására. Elvitték Swartz bácsit, kérem legalább a szobabútorát. Az undor fog el és a szégyen.

Amint feljegyezték, amikor Antonescu parancsára Transnistriába terelték a romániai zsidókat, parasztok álltak az útszélen, várták, hogy valamelyik szerencsétlen holtan essen össze, oszt gyorsan leszedték róla a ruhát, a cipőt…

Istenem, micsoda világon élünk!